7 C
Budapest

A gáz árának megháromszorozódására számít a német illetékes hatóság

Dátum:

Riasztó forgatókönyvvel állt elő a német közüzemi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) vezetője. Klaus Müller szerint az egyetlen gyógyszer a fokozott takarékoskodás.

Klaus Müller a ZDF német közszolgálati televíziónak adott interjújában felhívta a figyelmet arra, hogy a német fogyasztók már most is a korábbi összeg dupláját fizetik, noha az ukrajnai orosz háború hatásai még alig érezhetők.

2023-tól azonban a gázt használóknak az árak legkevesebb megháromszorozódásával kell számolniuk. Ezért – mint fogalmazott – csak az a megoldás, hogy már mostantól takarékoskodni kell.

Müller szerint a politika döntésétől függ annak megakadályozása, hogy a gázkereskedők a magasabb beszerzési költségeket a fogyasztókra hárítsák át. Ezzel összefüggésben két lehetőséget említett.

  • Az egyik az, hogy az állam milliárdokkal támogatja az importőröket. .
  • A másik variáns viszont az lenne, hogy „szabadon engedik” az árakat, és azt követően célirányosan azokat támogatják, akik erre a leginkább rászorulnak.

A hatósági vezető nem osztotta azokat az aggodalmakat, amelyek szerint a magánháztartások gázhiány esetén hátrányos megkülönböztetésben részesülnének.

„A német és az európai jogi szabályozás szigorúan előirányozza a magánháztartásoknak az utolsó leheletig történő védelmét”

– jelentette ki.

Az orosz gázszállítások fokozatos csökkenésére és nem kizárt teljes leállítására utalva Klaus Müller úgy vélekedett:

Németország még a legrosszabb forgatókönyv esetén sem marad gáz nélkül.

Ilyen esetben szavai szerint az ország továbbra is kap gázt Norvégiából, továbbá a belga vagy a holland terminálokból, azt követően pedig közvetlenül a német part menti terminálokból.

„Nem nagyon valószínű”, hogy az emberekhez otthonukban ne érkezzen egyáltalán gáz – fogalmazott.

Jóval borúlátóbban nyilatkozott ugyanakkor Rainer Dulger, a munkaadók szövetségének elnöke.

Dulger szerint a gázválság kapcsán Németországot történetének legnagyobb válsága előtt áll.

„A legőszintébben ki kell jelentenünk: azt a jólétet, amelyet hosszú idő óta élvezünk, első ízben fogjuk elveszíteni”

– jelentette ki.

Egy tekintélyes német épülettechnológiai szakértő mindezzel párhuzamosan arra hívta fel a figyelmet, hogy az embereknek meg kell, tanulniuk takarékoskodni.

Messari Becker szerint a kialakult gázválság kapcsán úgy vélte: nem ördögtől való a fa és széntüzelésű kályhákhoz való visszatérés.

A klímavédelem szempontjából mindez természetesen visszalépést jelent. A jelenlegi helyzetben azonban kevés az alternatíva – fogalmazott.

A magánháztartások esetében ki kell meríteni a fosszilis energiával való takarékoskodás összes lehetőségét – jelentette ki a szakértő, aki szerint az emberek nincsenek tisztában a lehetőségekkel.

 

Nyitókép: John Seaton Callahan/Getty Images
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...