A halál utáni élet vagy túlvilági élet azon nézetek összessége, amelyek a különböző kultúrákban és vallásokban megtalálhatók arról, hogy mi vár az emberekre a halál után, illetve egyes vallásokban az idők végezetén.
A halál utáni életben való hitnek sok formája van, ebből két fő ág emelhető ki:
- A keresztények és muszlimok hiszik, hogy a halál után Isten kinek-kinek megfizet a maga érdeme szerint.
- A keleti vallások nézete a lélekvándorlás tézise mögött álló karma, mely alapján az ember következő életét előző életének tettei határozzák meg.
A lélek halhatatlansága az egyik sarkpontja számos világnézetnek. Ez a hit irányítja a temetési szertartásokat, egyes kultúrákban a halottkultuszt vagy az ősök tiszteletét, s visszahat az emberek életvitelére is. A legtöbb vallás híveinek életét a halál utáni életre való készülődés erősen meghatározza.
A túlvilág léte tudományosan nem bizonyított, de ez nem jelenti azt, hogy nem létezik. Ugyanis nemléte sincs bizonyítva, és kérdés, hogy lesz-e valamikor. Innentől kezdve csak a filozófia és a vallás segít.
A Biblia alapján az ember örök életre lett teremtve, ezt az isteni adományt azonban a bűneset óta nem tudja betölteni. A kinyilatkoztatás alapján azonban a halál utáni élet és a feltámadás ígéretével feloldja az ember haláltól való szorongását. A halál utáni közvetlen állapottal kapcsolatban a felekezetek nézetei között eltérések alakultak ki.
A dogmatikusok szerint az ember két teljesen különböző alkotórészből áll: az anyagi testből, továbbá a halhatatlan lélekből, amely szellemi, anyagtalan szubsztancia. Valamennyi teológus bizonyos abban, hogy a lelkeket Isten teremtette, tehát van kezdetük, de Isten mindenhatósága révén nincsen végük, hanem Isten örökké életben fogja tartani őket. Az ún. „tradicionisták” azt tételezik fel, hogy lelkét a gyermek testével együtt szüleitől kapja, így minden lélek az első ember lelkétől származik; az ún. kreacionisták abban hisznek; hogy Isten az egyes lelkeket külön alkotja meg a semmiből, és azután a szülők létrehozta testtel egyesíti.
Fotó: Pixabay
Az első emberpárt Isten természetes és természetfeletti adottságokkal és tulajdonságokkal ruházta fel. Birtokukban volt a test halhatatlansága és boldogan éltek a paradicsomban. A halhatatlanság azonban még csak feltételesen volt az övék; csak a lehetősége állt előttük annak, hogy azt megszerezzék; de a bűnesettel elvesztették azt. Elvesztek a kegyelem természetfeletti ajándékai, amelyeket Isten Ádámnak adott, a szentség és igazságosság, amely összhangban állott a vágyakkal, kötelességekkel és cselekedetekkel, továbbá a haláltól való függetlenség és a paradicsom gyönyörűségei, és ennek a jóra való állandó törekvés és az érzékiség megfékezése vallotta kárát. Azóta az emberek testileg többé nem halhatatlanok, hanem alá vannak vetve a halálnak, mert a bűn zsoldja a halál, nem élhetnek többé gondtalanul a paradicsomban, hanem keményen kell dolgozniuk a világban. Az emberiség képtelen volt arra, hogy a bukásból magától felemelkedjék, és az azt megelőző állapotba visszakerüljön. Isten azzal, hogy „Fia” Krisztusként emberré lett, helyre tudta állítani az Ádám bűnbeesésével megzavart üdvrendet, és visszavezethette az emberiséget az üdvösség útjára. Azzal, hogy Krisztus a kereszten meghalt, önmagát mindenki helyett váltságdíjként ajánlotta fel Atyjának, és ily módon lehetővé tette, hogy Isten és az emberek között a bűnbeesés előtt fennálló kapcsolat ismét helyreálljon. Elégtételt szolgáltatott és megváltotta az emberiséget a bűntől és annak büntetésétől: az „örök” haláltól és a kárhozattól, ismét visszaszerezte számukra Isten kegyelmét, az örök élet lehetőségét, minden ember számára.
Fotó: Pixabay
Jézus példázatai elárulják, hogy az örök életről vallott tanításai radikálisan különböztek korának fő csoportjai, a szadduceusok, a farizeusok és az esszénusok álláspontjától is. Amikor a túlvilág iránt szkeptikus szadduceusok azt kérdezték, hogy a gyermektelenül meghalt testvér után annak hat fivéréhez feleségül ment asszony a halála után kinek a felesége lesz, Jézus azt felelte, hogy Isten országában az odakerülő emberek nem házasodnak, hanem hasonlatosak lesznek az angyalokhoz, és feltámadásuk után Isten fiaiként halhatatlanok lesznek.
Lélekvándorlás
A lélekvándorlás tana az indiai vallásokban (hinduizmus, buddhizmus, dzsainizmus, szikhizmus), továbbá a teozófiában, a spiritizmusban, az ezoterikus és a wicca nézetek között található meg. Ez a tan arra támaszkodik, hogy a halál beálltakor a lélek a testtől elszabadul és az továbbélve azzal a képességgel rendelkezik, hogy egy másik testben helyet foglalhat. A lélekvándorlás többféle variációjának többnyire alapjául számítanak a következő pontok:
- A halál tulajdonképpen nem az élet lezárója, hanem csak egy új létezésbe való átmenet. A lélek halhatatlan, és a testtől függetlenül tovább tud élni.
- A léleknek az új helyét az határozza meg, hogy mit tett az ember egy korábbi életében. Vagy büntetésre megy egy alacsonyabb rendű testbe, vagy újratestesülésre egy magasabb rendű testbe.
- A lélekvándorlás alapja az önjavítás gondolata, ezért kell a léleknek számtalan újramegtestesülésen átmenni
Szerző: Frisshíreink portál / Arnold Mária
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!
