11.1 C
Budapest

A Holdon is üldözi már a bűnt az egyik ország

Dátum:

Új kanadai törvény.

A Holdon vagy a Holdra tartó űrmissziókon elkövetett bűncselekmények üldözését is lehetővé teszi egy jogszabály-módosítás, amelyet a héten – csütörtökön – fogadott el a kanadai törvényhozás. A büntető törvénykönyv vonatkozó módosítását egy, főleg a költségvetés érintő törvényjavaslat részeként fogadta el a parlament.

Eszerint a kanadai hatóságok felelősségre vonhatnak kanadai és külföldi űrhajósokat is, ha azok egy kanadai részvétellel folyó űrmisszió során olyan cselekményt vagy mulasztást követnek el a Hold felszínén, egy holdi űrállomáson vagy a Holdra repülve, amely a kanadai törvények szerint bűntettnek számít.

A kanadai büntetőjog már eddig is érvényes volt a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomáson (ISS). Hatályát most azért terjesztették ki a Holdra és környezetére, mert 2024-re kanadai részvétellel terveznek nemzetközi emberes Hold-missziót, 2026-tól pedig ugyancsak kanadai részvétellel keringene egy űrállomás a Hold körül.

A külföldi állampolgár által elkövetett bűncselekményt csak akkor üldöznék a kanadai hatóságok, ha az a legénység egy kanadai tagjának életét vagy biztonságát fenyegetné, vagy ha azt egy kanadai űreszközön követnék el.

Nyitókép: Pixabay
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...