12.1 C
Budapest

A Molnál csak naponta egyszer lehet kedvezménnyel tankolni

Dátum:

Bár a hazai olajtársaságnál naponta 50 litert lehet olcsón tankolni, nem csak a mennyiség számít.

A 24.hu-nak több olvasó is arról panaszkodott, hogy hiába nem merítette ki a Molnál a napi limitet, csak egyszer engedték kedvezménnyel tankolni. A bezinkúton ugyanis nem (csak) a mennyiséget figyelik, hanem azt, hogy ki hányszor vásárol egy nap. Márpedig – írja a portál a tapasztalatok alapján – a Mol csak naponta egy alkalommal engedi az ársapkás üzemanyag vásárlását. Így hiába vesz valaki egyszerre kevesebb, mint 50 litert, azzal már ki is merítette az aznapi keretét.

A Mol azért hozta ezt a mennyiségi korlátozást, hogy elejét vegye a pánikszerű felvásárlásnak. Viszont a forgalmi engedélyhez kötött tankolásnál nem tudják figyelemmel kísérni a mennyiséget.

A 24.hu-nak nyilatkozott a holtankoljak.hu ügyvezető igazgatója, Bujdos Eszter, aki szerint ez főleg a vidéken élőket érinti hátrányosan. Ők ugyanis, ha napjában többször szeretnének kisebb mennyiséget tankolni, nem tehetik ezt meg a Molnál. Más benzinkút pedig lehet, hogy nincs a közelükben.

A robogósok már korábban rosszul jártak, ugyanis ők nem kapnak a járműveikhez forgalmi engedélyt. Enélkül viszont már korábban is csak piaci áron vehettek üzemanyagot, így a most nyilvánosságra került gond nem érinti őket.

Bujdos Eszter úgy véli: nem egyértelmű a rendelet, ezért fordulhat elő, hogy a robogósoknak nem adnak hatósági áras benzint. Álláspontjuk szerint a magyar honosság bizonyítására el kellene fogadni a kötelező felelősségbiztosításról szóló igazolást is. Úgy tudja, van kút, amely a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) állásfoglalását kérte ebben a kérdésben.

Nyitókép: MTI/Varga György
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...