10.5 C
Budapest

Ámokfutás a Belvárosban: borult a rendőrök elől menekülő terepjárós – képek

Dátum:

Több autót is összetört az ámokfutó.

Egy rendszám nélkül közlekedő terepjárót vettek észre a Készenléti Rendőrség beosztottjai az V. kerület Bajcsy-Zsilinkszky út és Alkotmány utca kereszteződénél március 21-én késő este.

A rendőrök meg akarták állítani az autót, annak vezetője azonban továbbhajtott, ezért szirénázva és kék lámpával követték. A menekülő jármű a Budapest, I. kerület Attila út és Alagút utca kereszteződésében áthajtott egy piros lámpán, nekiütközött egy másik autónak, majd felborult, miközben nekicsúszott egy taxinak is.

Az autó vezetőjét, a 38 éves D. Györgyöt elfogták, akiről kiderült, hogy vezetői engedély nélkül vezette a járművet. A fővárosi rendőrök a baleset helyszínelése során az egyik összetört autó sofőrjét is előállították mintavételre, mert felmerült az ittas vezetés gyanúja.

Police.hu
Police.hu

Balesetben csak az okozó sérült meg könnyebben, ezért kórházba vitték. A körülmények vizsgálatára a Budapesti Rendőr-főkapitányság indít eljárást.

Police.hu
Police.hu

 

Nyitókép: Police.hu
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...