6.6 C
Budapest

Bajban a hitelesek: megugrottak a bankközi kamatok az MNB lépése után

Dátum:

Azonnal reagált a bankközi piac arra, hogy a jegybank jelentősen megemelte a kamatfolyosó tetejét, vagyis az egynapos fedezeti hitel kamatát. A magánemberek hitelkamatait ez jelenleg kevésbé érinti – mondta a Porfolio elemzője.

A bankközi piac azonnal lekövette a Magyar Nemzeti Bank lépését, amely megemelte a kamatfolyosó tetejét. Palkó István, a Portfolio elemzője az InfoRádióban arról beszélt, hogy „erre reakcióként a hitelek árazásában meghatározó 3, 6 és 12 havi BUBOR egyaránt 16 százalékra ugrott a csütörtöki 14 százalék fölötti szintről, ami 1999 óta nem látott csúcs”.

Ez elsősorban a változó kamatozású hitelekre van hatással, de más és más a jelentősége a vállalati és lakossági hiteleknél. Az új hitelezésben közvetlenül a BUBOR emelkedésének alig van hatása, hiszen a lakossági lakáshitelek alig egy százaléka van összekapcsolva a BUBOR-ral.

A legfrissebb hírek itt!

A babaváró hiteleknél vagy a személyi kölcsönöknél egyáltalán nem jellemző a változó kamatozás.

A változó kamatozású lakáshiteleknél vagy szabad-felhasználású hiteleknél már „helyzet lehetne”, de itt még mindig érvényben van a kamatstop. Ennek következtében még mindig a tavaly októberi értékek alapján fizetik a törlesztőrészleteket az emberek. Tehát nem a 16 százalékos BUBOR-ral, hanem 2 százalék körülivel határozzák meg a kamatokat.

Ez azt jelenti, hogy nem 20 százalék, csak 4-5 százalék körüli kamatot kell fizetni ezen hitelek után.

Budapest, 2022. október 4. A Marina Garden Lakópark épületei a főváros XIII. kerületében közvetlenül a Duna folyó partján, ahol az otthonokat úgy alakították ki, hogy a hétköznapok leginkább egy vakációhoz hasonlítsanak. A beruházó Cordia a magyar tulajdonú Futureal Csoport tagja, mely a közép-európai régió egyik legnagyobb ingatlanfejlesztő és befektető cégcsoportja, Európa 20 legnagyobb ingatlanfejlesztőinek egyike. MTVA/Bizományosi: Balaton József *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
MTVA/Bizományosi: Balaton József

A vállalati hiteleknél már magas a változó kamatozású hitelek aránya. Különösen az új hiteleknél van így, ilyenek például a forgóhitelek. Itt lehet a legdrasztikusabb változás, ezeket ugyanis azonnal átárazzák a bankok – fejtette ki a szakértő. A támogatott vállalati hiteleknél, például Széchenyi-kártyánál, azonban nincs érdemi változás ezen a téren.

Azon vállalatok vannak gondban, amelyek nem tudtak részt venni a támogatott hitelprogramokban, de van tartozásuk. A következő fizetéskor már magasabb törlesztőrészlettel kell számoljanak. Ilyenek a rövidlejáratú, de nagy összegű vállalati hitelek. Ezeket a 15-20 százalékos piaci hitelkamatokat azonban alig van cég, amely ma ki tudná termelni – mondta Palkó István az InfoRádióban.

Az már egy másik kérdés, hogy mi lesz a változó kamatozású lakossági lakáshitelekkel, ezeket ugyanis csak a kamatstop védi. Ha ezt december 31. után nem hosszabbítják meg, akkor az ilyen hitelek törlesztőrészletei biztosan megduplázódnak.

Kapcsolódó hang

Bajban a hitelesek: megugrottak a bankközi kamatok az MNB lépése után
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...