12.1 C
Budapest

Budapestről disszidált Faizan, a vizes vb úszója nyomában a pakisztáni titkosszolgálat – Máris milliókra büntették hazájában a családját

Dátum:

Családja nagy valószínűséggel tudott arról, hogy a magyar rendőrség által eltűntként körözött sportoló nem kíván hazatérni.

A budapesti világbajnokságról megszökő sportolót 2 millió rúpia – 4 millió forint – bírságra ítélte a pakisztáni úszó szövetség, amit a sportoló versenylovak tenyésztéséből Ravalpindiben élő családja azonnal kifizetett.

A Blikk információi szerint Faizan Akbar hivatásos katonaként sportolt Pakisztánban. Ennek bizonyítéka az is, hogy az ország úszószövetségének főtitkára a nemzeti hadsereg őrnagya, Majid Waseem közölte a hírügynökségekkel, Pakisztán visszavonta az eltűnt úszó versenyengedélyét, idei világversenyekre szóló nevezéseit. Mivel a sportolókkal az idei versenyszezonra egy szerződést is aláírattak, annak megszegése miatt már most megbüntették az eltűnt úszót, amit a pakisztáni törvények értelmében a családján is behajthatnak. Utoljára 15 évvel ezelőtt szökött meg egy nemzetközi versenyről pakisztáni sportoló.

04 o Fariz Akbar pakisztán-KAPOTT A pakisztáni katonai sportegyesület versenyzőjének eltűnését a szövetséget vezető őrnagy jelentette be – Foto: MB

Mint azt a Blikk is megírta, a pakisztáni, négy fős úszó válogatott június 18-án érkezett meg a budapesti vizes világbajnokságra. Faizar Akbar – aki négyszeres országos bajnokként 2019-ben Nepálban a dél-ázsiai játékokon is felállhatott a dobogóra – másnap 100 méter háton ugrott volna először medencébe Budapesten, de reggelre eltűnt a belvárosi szállodájából. Minden személyes holmiját elvitte, ám sportfelszereléseit, pakisztáni válogatott ruházatát a hotelszobában hagyta. Sporttársai nem tudtak a tervéről, ők jelezték a vezetőknek, az úszó már reggelizni sem jött le, telefonon annyit mondott nekik, elindult valahová.

04 o pakisztán pénz NÉZŐ gettyimages-972470870-2048x2048 2 millió rúpia – 4 millió forint – bírságot fizetett ki az úszó családja a szökés miatt

Fülöp Gergely alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályának vezetője lapunk megkeresésére elmondta: megállapítást nyert, hogy kizárhatják a bűncselekmény elkövetését, a sportolót nem rabolták el, nem kényszerítette senki, önszántából, egyedül hagyta el a szállodát.

Mivel Faizan Akbar versenyengedélye Magyarországra, így az Európai Unió tagállamaiban történő tartózkodásra is feljogosítja július 3-áig, így a schengeni övezeten belül elhagyhatta az ország területét, nyilvánvalóan nyugat felé vette az irányt. Az úszószövetséget vezető őrnagy a pakisztáni hírügynökségeknek azt nyilatkozta, mikor a sportoló apját értesítették fia eltűnéséről nem lepődött meg.

Molnár Gábor biztonságtechnikai szakértő szerint ez is arra utal, a szökés szervezettnek és előre megtervezettnek tűnik, így nem névre szóló – nem online, hanem vasúti pénztárnál megvásárolt – vonatjeggyel vagy autóval hagyhatta el Magyarországot. Mivel Pakisztánban hivatásos katona, számíthat arra, hogy Iszlámábád titkosszolgálata is a nyomába ered.

-Egy gazdag pakisztáni család tagja, így az úszó eltűnésének hátterében nem azt a gazdasági okot kell keresni, mint egy átlagos pakisztáni menekült, migráns esetében. Nem kizárt, hogy a katonai szolgálat elől menekült, viszont a titkosszolgálatok dezinformációs – tereléses – módszerei alapján azt a verziót sem lehet elvetni, hogy a szökés csak egy művelet álcája. Egy biztos, bármelyik megoldás is van a háttérben, szinte bizonyos, hogy az eltűnt úszó már nem a saját nevét, iratait használja.

Magyar szökevények

1956-ban az Ausztráliában megrendezett olimpiai játékokon a magyar labdarúgó válogatott nem vett részt. A forradalom miatt félbeszakadt bajnokságban a válogatott gerincét adó csapat, a Budapesti Honvéd november végén a mai Bajnokok Ligája elődjében játszott Bilbaoban, a visszavágót a magyarországi helyzet miatt Brüsszelben játszották e. A Puskás Ferenc által vezetett csapat a forradalom miatt morálisan sem volt csúcsformában, valamint egy 1957.es, januári, dél-amerikai túrára készültek, ahol sok pénzre számítottak. A magyar szövetség visszavonta ennek az engedélyét, a csapat mégis elutazott a kupára, ezért tagjait megfenyegették. Ezért Puskás mellett Kocsis Sándor, Czíbor Zoltán és Grosics Gyula is úgy döntött, nem térnek haza, ezzel lett vége a legendás Aranycsapatnak.

04 o Puskás NÉZŐ gettyimages-542942661-2048x2048Puskás az 1956-os forradalom után nem jött vissza egy dél-amerikai turné után

1968 október 11-én Mexikóvárosban az olimpiai faluból távozott illegálisan Varga Zoltán, az FTC válogatott focistája, aki később edzőként is nevet szerzett magának a Ferencvárosnál. Az olimpiai címvédő magyar válogatott sztárját távollétében négy év börtönre ítélte a bíróság a szökés miatt. Varga később azt mondta, nem tervezték meg előre a disszidálást, az olimpia idején éppen a Benelux államokban turistáskodó, várandós nejével útközben találták ki, hogy nem térnek haza. Szerinte itthon nem tudta kibontakoztatni a tehetségét, ezért külföldön akart játszani. Az akkori állambiztonsági vizsgálat jelentései szerint a szökés nem lehetett hirtelen jött ötlet, mert a házaspár lakásából mindent eladott, tudván, disszidálásuk után minden ingó és ingatlan vagyonuk az államra száll, csak pár cserepes virágot hagytak az angyalföldi lakásban.

04 o Varga Zoltán NÉZŐ gettyimages-1064184424-2048x2048Varga Zoltán 1968-ban az olimpiai játékokról disszidált

 

Foto: Facebook

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...