18.3 C
Budapest

Bűnözők fosztották ki Endrei Juditot

Dátum:

Több tízezer kilométert megtett utazásai során, bejárta a fél világot, és mostanáig csak szép emlékeket gyűjtött Endrei Judit. Az egykori tévébemondó azonban legutóbb megrázó tapasztalattal tért haza: kifosztották Barcelonában. Az anyagi kára is jelentős, 400 ezer forint értékű holmit loptak el tőle, de lelkileg is megviselték a történtek.

– Annyira fáj és nagyon szomorú vagyok! – sóhajtott csalódottan a műsorvezető, akinek tárgyai ugyan pótolhatók, az érzelmei sérülése jó ideig nem gyógyul majd be. – Nem sokkal azután történt, hogy megérkeztünk. Egy helyi idegenvezető barátommal voltunk útban a repülőtérről a szállásra, amikor a bérelt autóval megálltunk egy gyönyörű parknál. Olyan jellegű helyet kell elképzelni, mint a Városliget: forgalmas járda, rengeteg kocsi. Eszünkbe sem jutott, hogy baj lehet.

Judit a papírjait és a pénzét ugyan egy kisebb táskában magával vitte, a hátizsákokat és a bőröndöket az autóban hagyta.

– Természetesen nem elől, hanem hátul, a csomagtartóban volt minden. Bevallom őszintén, fel sem merült bennem, hogy baj lehet, mivel az eddigi számos utazásom során, bárhol is jártam, sosem fosztottak meg semmimtől, pedig nem voltam igazán óvatos. Utólag már beugrott, hogy az egyik közeli autó mellett állt néhány gyanús alak, de akkor valahogy nem gondoltam bele, hogy bármi rossz történhet – mesélte Judit, aki a barátjával és a lányával, Nórával mindössze tíz percre hagyta el az autót.

Úgy élte meg a tolvajok tettét, mintha gyomorszájon vágták volna, de nem csak azért, mert megsértették a magánszféráját.

Itt még önfeledten, vendéglátójával / Fotó: Endrei JuditItt még önfeledten, vendéglátójával / Fotó: Endrei Judit

– Régóta vágytam már egy olyan fényképezőgépre, amit elloptak a csomagtartóból, jó ideje gyűjtöttem rá, aztán nemrég végre meg is vettem magamnak. Komolyan fájt, hogy ellopták. A hátizsákokat vitték el, az összes kárunk úgy négyszázezer forint körül van – vette számba veszteségét Endrei Judit, aki ugyan feljelentést tett a rendőrségen, de mivel nem tudta megmondani a fényképezőgép gyári számát, nem sok jóval kecsegtették a hatóságok.

– Nagyon kedves volt a rendőrnő, aki felvette a vallomásunkat, de őszinte leszek, sok esélyt nem látok arra, hogy visszakapunk bármit is. Emellett még a biztosítóval is lesznek harcaink, mert bár az utolsó pillanatban kötöttem biztosítást, nehézkes folyamat a kártérítés.

Endrei Judit, a történtek ellenére is megpróbálta élvezni a kiruccanást Nórával.

– Itthonról nyugtattak minket a rokonok, barátok, hogy ezek csak tárgyak, így a lopás ellenére próbáltuk jól érezni magunkat.

 

Fotó: Korponai Tamás

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...