7.5 C
Budapest

Csodás otthont varázsolt magának egy lepukkant repülőből – Kukkants be a gépbe

Dátum:

Miután elveszítette házát egy tűzvészben, Jo Ann Usery-nek rendhagyó ötlete támadt: beköltözött egy repülőgépbe.

Jo Ann Usery, miután a háza leégett egy balesetben, érdekes elhatározásra jutott: vett egy Boeing 727-est, és beköltözött a repülőgépbe.

A légi jármű jelentős része teljes átalakításon esett át, bizonyos részei azonban érintetlenek maradtak. Megtartották például a WC-t, illetve a ülések feletti csomagteret is.

Repülőgépből otthon

A felújítási munkálatok végére egy több mint 139 négyzetméter lakóterületű lakás készült el, amibe három háló, két fürdő, és egy mosószoba került. A felújítás mellett a fűtés, az áram és a vízvezeték beszerelése mai pénzértékben számítva körülbelül 60 ezer dollárba, azaz 22,5 millió forintba került. Tekintsd meg a varázslatos és egyedi otthont képekben!

Image #0

A repülőgépet eredetileg roncstelepre szánták volna, de Ussery kétezer dollárért megvette, és birtokára szállíttatta. A felújítása több mint fél évig tartott.

Fotó: Ralf-Finn Hestoft / Getty Images Hungary

Image #1

Mivel Usserynek semmilyen kapcsolata nem volt a repüléssel, a felújítási munkálatokhoz légiforgalmi vezető sógorát hívta segítségül.

Image #2

Jo Ann Ussery az egykori pilótafülke helyére még egy pezsgőfürdőt is beépített.

Fotó: Ralf-Finn Hestoft / Getty Images Hungary

Image #4

A hölgy otthonának étkező- és lakóterülete, amelyet egy Boeing 727-es légi járműből alakítottak át.

Image #5

Így festett Jo Ann Ussery konyhája 1997-ben.

Fotó: Raphael GAILLARDE / Getty Images Hungary

Image #6

Jo Ann Ussery unokái a rendhagyó külsejű pilótafülkében lubickolnak.

Image #7

Így nézett ki az átalakított repülőgép egyik hálószobája.

Image #8

Jo Ann Ussery a képen épp egy madárfürdetőt tölt fel vízzel a kertjében.

Fotó: Ralf-Finn Hestoft / Getty Images Hungary

Image #10

Usery 1995 és 1999 között, négy éven át élt a repülőben. 1999-ben, egy kiállítás felé tartó úton leesett a gép egy teherautóról, és végzetes károk keletkeztek rajta.

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Forrás: Femina / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...