8.5 C
Budapest

Ekkortól jönnek a 7 karakteres magyar rendszámok

Dátum:

A jelenlegi karakterkészlet néhány éven belül kifutott volna, ezért hosszabbodnak meg július elsejétől egy betűvel az újonnan kiadott hazai rendszámok. A már forgalomban lévő hatósági jelzéseket nem kell új táblákra cserélni, azok a továbbiakban is használhatók maradnak.

A hosszabb rendszámok a járműállomány fokozatos megújulásával, felmenő rendszerben váltják majd fel a régieket – emlékeztet szerdai Facebook-posztjában Vitézy Dávid hozzétéve, hogy az intézkedés miatt tehát senki nem kényszerül felesleges utánajárásra, több ügyintézésre. Az új típusú rendszámtáblák egyétként a már megszokott összegekbe kerülnek, a hatósági jelzések kiadásának tizenkét éve változatlan költségei júliustól sem emelkednek.

Az újfajta rendszámok a latin ábécé szerinti két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból, majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak majd. Ékezetes magánhangzók, illetve a dz kivételével kétjegyű mássalhangzók nem szerepelhetnek rajtuk. A táblákon Magyarország címere mellett az európai zászlót jelképező kék mezőben tizenkét sárga csillag látható majd fehér H jelzéssel.

A környezetkímélő járművek világoszöld alapszínű táblái és a gépkocsi kerékpárszállító eszközére szerelhető szürke alapszínű jelzések a hosszabb formátumban is kiadhatók lesznek – teszi hozzá a közlekedési államtitkár.

A fentieken túl egyszerűsödnek az ideiglenes rendszámtáblák, az eddigi „E”, „M”, „P”, „SP” és „Z” betűjelűek helyett egységesen „I” betűjelűeket adnak majd ki. A taxik a jövőben TX, a Magyar Honvédség járművei HA, a rendőrség járművei RA, az Országos Mentőszolgálat járművei MA, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járművei NA, a büntetés-végrehajtási szervezet járművei pedig BA betűjelű rendszámtáblákkal közlekedhetnek.

Az előírások változatlanul lehetővé teszik az egyénileg kiválasztott vagy egyedileg előállított rendszámok engedélyezését.

Nyitókép: Facebook/Innovációs és Technológiai Minisztérium
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...