13.8 C
Budapest

Elfogták az oroszok a Jetit

Dátum:

A szemtanú azt állítja, hogy az erről szóló bizonyítékokat is látta.

Brian Blessed színész azt állítja, hogy egykor óriási ősmajmok kóboroltak a mai Kína területén. Ezzel kapcsolatban olyan feljegyzések is találhatóak, melyek alátámasztják Nagyláb, más néven a Jeti létezését – hívta fel a figyelmet a férfi.

A színész tudomása szerint bizonyíték van a Gigantopithecus vadállatok létezésére, melyek óriási ősmajmok voltak. Rengeteg élt belőlük kb. 350 ezer évvel ezelőttig, amikor eltűntek – írta meg a Daily Star.

A férfi állítása szerint nagyjából 10 évvel ezelőtt több száz felderítőt küldtek Kína különféle részeire, hogy felkutassák a szörnyek létezésével kapcsolatos bizonyítékokat. Így akadtak olyan dokumentumokra is, melyek szövegében olyan dolgok vannak leírva, hogy a második világháború alatt egy ember a katonák elől bújtatta a 10 láb, azaz nagyjából 3 méter magas lényt.

Az állítólagos feljegyzések szerint, melyeket a férfi látott, az óriási, majomszerű lény nagyon magas volt, nagyon tanulékony, de végül el kellett engedjék az oroszok, mert jöttek a németek – szerepelt a dokumentumban.

A színész, aki lelkes hegymászó és háromszor hódította meg az Everestet, valamint az argentin Aconcaguát és a tanzániai Kilimandzsárót, úgy véli, hogy ezek a mesebelinek tűnő, mitikus lények, mint a Nagyláb és a Csupakabra, egykor mind léteztek.

Brian Blessed szerint az embereknek fogalmuk sincs róla, mennyi minden lehet odakint a világban, mert az túl nagy ahhoz, hogy minden zegzugát felfedezzék.

(Képünk illusztráció.) Fotó: Pixabay.com

Forrás: Ripost / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...