6.6 C
Budapest

Először jelentettek halálozásokat Sanghajból a város lezárása óta

Dátum:

A 25 millió lakosú városban március eleje óta mintegy 372 ezer fertőzöttet azonosítottak.

Először jelentettek koronavírus-fertőzéssel összefüggő halálozásokat Sanghajból hétfőn azóta, hogy a városban a múlt hónapban lezárásokat kezdtek alkalmazni a legújabb járványhullám megfékezésére.

A sanghaji egészségügyi hatóságok hétfői beszámolója szerint három, Covid-19 megbetegedéssel diagnosztizált beteg hunyt el. Az elhunytak mindhárman idős korúak – 89 és 91 év közöttiek – voltak, akik egyéb egészségügyi problémáik, egyebek mellett cukorbetegség, rák, illetve agyi infarktus miatt nem vehették fel a koronavírus elleni védőoltást.

A 25 millió lakosú városban március eleje óta mintegy 372 ezer fertőzöttet azonosítottak. A hétfői adatok enyhülést jeleztek: a napi új esetek száma egy nappal korábbról 10 százalékkal zsugorodva 22 248-ra csökkent, a tüneteket is produkáló fertőzöttek száma 2417 volt, ami 25 százalékos mérséklődést jelent a vasárnap közölt adathoz képest.

Sanghajban március 10. óta több mint kétszázmillió nukleinsavas vírustesztet végeztek el, április eleje óta pedig már több körben tesztelték a város lakóit antigén gyorstesztekkel is a fertőzöttek kiszűrésére. A sanghaji egészségügyi bizottság hétfői közlése szerint minden lakónegyedben, ahol az elmúlt hét nap során akár egyetlen új fertőzöttet is azonosítottak, a lakókat múlt péntektől egy héten át naponta tesztelik.

A várost egészében április elején helyezték vesztegzár alá, módosítva azt az eredeti tervet, miszerint két szakaszban öt-öt napra zárják le Sanghaj keleti, majd nyugati oldalát. Az intézkedések nyomán azonban a város lakói egyebek mellett akadozó élelmiszer ellátásra, élelmiszerhiányra, valamint esetenként a szükséges orvosi ellátás hiányára panaszkodtak. Bár a múlt hét elejétől kezdve olyan lakónegyedekben, ahol 14 napon át nem azonosítottak újabb fertőzötteket, engedélyezték a vesztegzár feloldását, ám az intézkedés nem feltétlenül jelent számottevő enyhítést, hiszen a lakónegyed környezetének kockázati besorolásától is függ, hogy a lakók kimehetnek-e az utcára.

Nyitókép: MTI/AP/Chen Si
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...