8.3 C
Budapest

Elstartolt a NASA történelmi Hold-küldetése

Dátum:

A NASA magyar idő szerint nem sokkal reggel 8 óra előtt indította útnak az első olyan küldetését, amelynek célja, hogy később ismét embert lehessen küldeni a Holdra.

Több hónapnyi várakozás után magyar idő szerint november 16-án reggel végre elstartolt a NASA történelmi Hold-küldetése. A misszió során a Space Launch System (SLS) rakétával sikerült a világűrbe juttatni az Orion űrhajót. Ennek egyelőre nincs ember a fedélzetén, ugyanakkor rendkívül fontos a későbbi küldetések szempontjából. A szerkezet a mostani útján megkerüli a Holdat.

A 98 méter magas rakéta indulását a NASA élőben közvetítette a YouTube-on, a start után pedig az irányítás munkáját figyelhetjük.

A tesztrepülése várhatóan 25 napig tart majd, a rakéta mintegy 2 millió kilométert fog megtenni.

A NASA Artemis-programjának célja, hogy 50 év után ismét űrhajóst juttassanak a Holdra. Az Artemis-I küldetésen az SLS nem visz magával legénységet, csak az Orion űrkapszulát szállítja el a Holdig, és azt megkerülve tér haza. Elsősorban a rakéta hőpajzsát akarják tesztelni a visszatéréskor, mivel a következő, 2024-re tervezett Hold körüli misszióban már űrhajósok is lesznek a fedélzeten. Várhatóan 2025 végén az Artemis-III küldetés során az asztronauták már le is szállnak a Hold felszínére.

Az SLS űrrakétát és az Orion űrkapszulát több mint egy évtizede fejlesztik. A költségek mindkét esetben több mint 20 milliárd dollárra (csaknem 8 ezer milliárd forintra) rúgnak.

Forrás, fotó: hvg / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...