5.8 C
Budapest

Érkezik a koronavírus következő hulláma: aggasztó információk jöttek

Dátum:

Már csak néhány hónap van hátra addig, amíg a koronavírus újabb, immáron hatodik hulláma lecsap Magyarországra is. Mire számíthatunk a pandémia következő megerősödésekor?

Németországban már ismét javasolják a beltéri maszkviselést, elsősorban az idősebbeknek. Ezen felül felszólították a 40 évnél idősebb polgárokat, hogy vegyék fel a 4. ismétlőoltást a minél nagyobb védettség érdekében.

Zacher Gábor, sürgősségi orvos úgy nyilatkozott, hogy a nyáron vélhetőleg még béke lesz, de hogy mi lesz ősszel, arról még keveset tudunk. „Hogy lesz-e újabb mutáns, hatodik hullám, hetedik hullám, ezt nem tudjuk” – vélekedett Zacher.

„Rámutat arra is, hogy az átoltottságban óriási aránytalanságok vannak a világon; egyes európai országokban 90 százalékos az átoltottság, míg Fekete-Afrikában vagy az egyes közép-keleti országokban csupán 5-6 százalékos. Márpedig emiatt lehet még új variáns, a főorvos szerint nem dőlhetünk hátra.” – írja az Index.

Zacher elmondta, hogy az egészségügyi dolgozók a koronavírus első hullámai alatt erejük felett teljesítettek. Sokat tanultak ezalatt az idő alatt, de ez nem azt jelent, hogy mindenki biztonságban van.

„Nem túloztam, amikor elmondtam, hogy 440 órákat dolgoztunk egy hónapban, a teljesítőképességünk, erőink határára kerültünk. Viszont ha még egy lapáttal rá kellett volna tenni, akkor lehet, hogy még rá tudtunk volna tenni, a betegszállítóktól kezdve a vezetőig mindenki odatette magát ” – emlékezett vissza Zacher, majd hozzátette: „természetesen most a kórházban dolgozókra gondoltam, nem a minisztériumi vezetőkre”.

A sürgősségi orvos elmondta, hogy most először jutott eszébe, hogy tulajdonképpen ő maga is belehalhat ebbe a történetbe. Ugyan ő nem emlékszik rá, hogy egyszer is elkapta volna a fertőzést, elmondása szerint csak egy-két olyan nap volt, amikor nem érzett szagokat, de semmi egyéb.

A többi szakemberrel együtt sokat tanult az elmúlt két évben, de a szakmai fejlődés ellenére úgy véli: „tök jó lenne, ha már nem kellene.”

 

Fotó: Blikk

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...