12.9 C
Budapest

Észak-Koreában már az állami média is a koronavírus-járvány súlyosbodásáról beszél

Dátum:

Humanitárius válságtól tartanak.

Észak-Korea újabb 15 halálesetet és több százezer további lázas beteg esetét erősítette meg, miközben több mint egymillió egészségügyi és egyéb dolgozót mozgósított, hogy megpróbálja visszaszorítani az országban először kitört koronavírus-járványt – jelentette az állami média.

Miután Észak-Korea több mint két évig fenntartotta azt a széles körben vitatott állítását, hogy koronavírusmentes, csütörtökön bejelentette, hogy a világjárvány kezdete óta először találtak Covid-19-es betegeket.

A vasárnap közölt további halálesetekkel 42-re emelkedett a lázzal kapcsolatos halálesetek száma az országban. A KCNA állami hírügynökség arról is beszámolt, hogy további 296 180 lázas embert vettek nyilvántartásba, így a bejelentett esetek összlétszáma 820 620-ra emelkedett.

A járvány kitörése humanitárius válsággal kapcsolatos aggodalmakat váltott ki Észak-Koreában, mivel az ország 26 millió lakosának többsége vélhetően nincs beoltva a koronavírus ellen, és a közegészségügyi rendszer évtizedek óta romokban hever.

Csütörtök óta Észak-Korea országos zárlatot rendelt el a vírus elleni küzdelem érdekében.

A KCNA vasárnap közölte, hogy több mint 1,3 millió embert vontak be a beteg emberek kivizsgálására és kezelésére, valamint a higiéniai tudatosság növelésére irányuló munkálatokba. A beszámoló szerint

mindenkit, aki lázas és más rendellenes tünetekkel küzd, karanténba helyeztek és kezelnek.

„Az ország minden tartományában, városában és megyéjében május 12. óta teljes zárlat van érvényben, a munkahelyek, termelési egységek és lakóegységek el vannak zárva egymástól, és minden ember szigorú és intenzív vizsgálata folyamatban van” – írta a KCNA.

A tünetekkel küzdők közül 496 030-an gyógyultak meg – jelentette a KCNA az ország sürgősségi járványmegelőzési központjára hivatkozva.

Nyitókép: Yuichiro Chino/Getty Images
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...