12.1 C
Budapest

Európai Parlament: Oroszország terrorista állam – a szakértő elemez

Dátum:

Az Európai Parlament terrorállammá nyilvánította Oroszország. A Fidesz képviselői nem szavaztak, bár ott voltak a teremben. Az előzményekről Gyévai Zoltán uniós szakértő beszélt InfoRádióban.

Az EP képviselői 494 igen, 58 nem és 44 tartózkodással úgy döntöttek, hogy Oroszország terrorista állam. A szavazáson a Fidesz képviselői is részt vettek ugyan, de nem voksoltak.

Az ügy előzményeiről az InfoRádiónak nyilatkozó uniós szakértő elmondta, hogy a testület csak egyfajta politikai nyilatkozatot fogadhat el, amely ugyan jelzésértékű, de közvetlen hatása valószínűleg nem lesz az uniós politikára.

Gyévai Zoltán azt fejtegette, az Európai Unióban olyan kategória, hogy terrorállam, nincs is, azaz jogszabályban ezt nem rögzítették. Magyarán, ha terrorállamnak minősítik Oroszországot, akkor annak nincsenek következményei.

Az Európai Unió még egyetlen országot sem nyilvánított annak, ez inkább amerikai módszer vagy gyakorlat. Ott viszont ennek van következménye, az már egy másik kérdés, hogy az USA sem minősítette Oroszországot terrorista államnak.

Amúgy, ha ilyennek minősítenek az amerikaiak egy országot, akkor nem állnak szóba vele, még keményebb szankciókat alkalmaznak vele szemben, és kérik az ottani vezetők letartóztatását.

Béketárgyalás

Az esetleges béketárgyalásról Gyévai Zoltán két verziót vázolt fel. Az egyik szerint ha az oroszok „vesztő helyzetben lennének”, akkor érdekeltek lennének a tárgyalásokban, hogy mentsék, ami még menthető. A másik, ha nagyon jól állnak, akkor a területi hódításaikat tudnák konszolidálni egy béketárgyaláson.

Orosz tüzérségi támadásokban rommá lőtt lakóházak előtt ukrán katonák a kelet-ukrajnai Donyecki területen fekvő Bahmutban 2022. november 10-én.
Forrás: MTI/AP/Libkos/Libkos
Orosz tüzérségi támadásokban rommá lőtt lakóházak előtt ukrán katonák a kelet-ukrajnai Donyecki területen fekvő Bahmutban 2022. november 10-én. Forrás: MTI/AP/Libkos/Libkos

A helyzet azonban az, hogy Ukrajna éppen offenzívában van és ezért nincs késztetése a tárgyalásokra. A szakértő jelenleg nem látja a közös nevezőt. Tárgyalni akkor szoktak, amikor az egyik fél már elég nagyot nyert, a másik pedig belátja, hogy nincs értelme tovább folytatni a háborút.

„Itt nem tart még ez az egyensúly”

– állapította megy Gyévai Zoltán az InfoRádióban, aki egyébként éppen ezért a következő hónapokban nem számít béketárgyalásokra. Oroszországnál pedig az is belejátszik, hogy a nyugatiak és főleg az ukránok szemében hiteltelenek, hiszen folyamatosan hazudott a háború előtt és alatt is az okokról, indítékokról.

A szakértő még arról is beszélt, hogy „az volna igazságos, ha legyőznék Oroszországot” arról már nem is beszélve, hogy az orosz megszállás alatt lévő területeken nem nagy élmény élni, legalábbis ezt mutatják a háborús tapasztalatok.

Kapcsolódó hang

Oroszország mint terrorista állam és a béketárgyalások – Gyévai Zoltán
Nyitókép: MTI/AP/Libkos/Libkos
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...