12.8 C
Budapest

Évtizedek óta nem látott sztrájk kezdődött Nagy-Britanniában

Dátum:

Nagy-Britanniában kedden több tízezer vasúti és metró dolgozó tette le a munkát.

Kedden a londoni buszok még a szokásosnál is jobban szardíniás dobozokra emlékeztetnek, mert a becslések szerint 10 ezer metródolgozó tart egynapos sztrájkot, úgy időzítve, hogy az egybeessen a vasúti dolgozók még nagyobb munkabeszüntetésével.

A szigetországban a vasúti hálózatot fenntartó Network Rail és 13 különböző vasúti társaság több ezer alkalmazottja teszi le a munkát kedden, csütörtökön és szombaton. A BBC szerint

a hét sztrájkmentes napjain sem lesz zökkenőmentes a tömegközlekedés.

A britek szeretnek a franciákon élcelődni, hogy mindig sztrájkolnak, de van egy saját szakszervezetük, amely masszív fennakadásokat tud okozni, gyakran, amikor a legkényelmetlenebb. A vasúti, tengeri és közlekedési dolgozókat tömörítő RMT most például az iskolai vizsgák idejét választotta, amivel kivívta a szülők haragját. „Öt gyerekünk van és három különböző iskolába járnak. Az egyik nem tud busszal bejutni, mert oda csak vonat megy” – mondta egy anya az i című lapnak.

Egy másik csoport, amelynek gondot okoznak majd a sztrájkok, a pandémia miatt három éve először megrendezett Glastonbury zenei fesztivál közönsége.

Az RMT jobb munkafeltételeket és 7 százalékos béremelést követel dolgozóinak – közéjük tartoznak a londoni metrósok, akik az átlagkereset feletti, 60 ezer fontos fizetést kapnak, ami több, mint 27 millió forintnak felel meg – évente. Viszont azt is mondja, hogy több ezer dolgozót fenyeget az elbocsátás vagy az alacsonyabb nyugdíj réme, míg a pénzüket erodálja az elszabadult infláció, és közben csak 2 százalékos béremelést ajánlottak nekik.

Az érdekképviselet azzal vádolja a konzervatív kormányt, hogy az idézte elő a sztrájkot, mert nem volt hajlandó csatlakozni a tárgyalásokhoz, illetve csökkentette a cégek támogatását, és nem engedi „szabadon tárgyalni” a munkaadókat. Grant Shapps közlekedési miniszter azzal vágott vissza, hogy többé nem tűrik el, hogy a vasúti szakszervezetek úgy éljenek a sztrájk jogával, hogy „teljesen figyelmen kívül hagyják azok jogait, akiknek az életét megzavarják”. Emellett abszurdnak nevezte az RMT fenyegetését, hogy az összes brit vasúti jegypénztárat bezárják.

A sztrájkok csak azt érik el, hogy az utazóközönség vezető nélküli vonatokat akar majd látni

– tette hozzá a miniszter.

Bár a brit kormány nem akar „érdekegyeztető tanácsot”, és azt állítja, hogy a munkaadóknak és a dolgozói képviseleteknek kell megállapodniuk, a BBC szerint megköti a vasúti társaságok kezét. Ezek a cégek még mindig csak a pandémia előtti profitjuk felét tudják megtermelni, és a kormány fenntartható pénzügyi szintre akarja hozni a vasutakat, ami miatt nem tudnak 3 százaléknál több fizetésemelést ajánlani.

Beszólt a szakszervezetnek Boris Johnson miniszterelnök is, aki szerint nem helytálló azt mondaniuk, hogy a fizetésemelést a jegyáremelésből lehetne fedezni.

Közben az Uber alkalmazás képviselői közölték, hogy drasztikusan megugrottak a megrendeléseik.

Nyitókép: Photo by Matthew Horwood/Getty Images
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...