12.1 C
Budapest

Ez a szerelem! Idén is visszatért röpképtelen párjához a hűséges dömösi gólya – VIDEÓ

Dátum:

Idén is visszatért sérült párjához Szofi, a hűséges gólya.

2016. áprilisában lőtt sebbel került a dömösi Madárpark és Természetvédelmi mentőközpontba egy hím gólya, akinek Márton András, a mentőközpont tulajdonosa és vezetője a Macus nevet adta. A sérülése miatt az állat azóta sem tud repülni, ezért a férfi egy alacsony fészekállványt készített a madárnak annak reményében, hogy „beköltözik hozzá egy menyecske”.És ez hamar így is lett: áprilisban felfigyelt rá egy tojó, akinek a madármentő a Szofi nevet adta. Szofi először nem értette, hogy újdonsült párja miért nem repül vele, de végül elfogadta, hogy amikor ő útnak indul, Macus a fészekben marad. Abban az évben négy fiókát hozott a szerelmük.

Szofi azóta minden év nyarának végén elrepül Afrikába, tavasszal pedig visszatér párjához, aki a dömösi kertben várja őt. Szofi idén is bizonyította hűségét: március 23-én délután 4 órakor is visszatért, immáron a hatodik alkalommal. A mostani érkezése az eddigi legkorábbibb – írja a Sokszínűvidék.

A szerelmes gólyapár eddig 22 fiókát nevelt fel. Az életük egy webkamerán keresztül élőben követhető, a közvetítés ide kattintva érhető el.

Fotó: Illusztráció: Ringier-archív

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...