6.6 C
Budapest

Halála után veheti feleségül szerelmét Dobos Attila

Dátum:

Erzsó videó- és hangfelvételeket készített a dalszerző halálos ágyánál. Ezek segítségével akár meg is kaphatják az isteni áldást.

Dobos Attila szerelme, Erzsó nemrég kijelentette: feleségül menne a már elhunyt legendás zeneszerzőhöz. Ha az egyház megengedi, én utólag is hozzámennék Attilához” – nyilatkozta pár hete a Borsnak. Sokan meglepődtek a kívánságon, pedig tény, hogy Dobos Attila többször is el szerette volna venni menyasszonyát. A frigyet több ok is késleltette, a pandémia és a betegség miatt folyton eltolták. Idén áprilisra tűzték ki az egybekelés időpontját, ám a zeneszerző halála miatt nem következett be. Pedig a szerelmesek még az utolsó együtt töltött napokban is azt szerették volna, hogy mielőbb egybe keljenek.

Telefonon megörökített szándék

Erzsó a kórházi látogatások alakalmával többször is készített videókat és hangfelvételeket, hogy minél több közös emlékük legyen. Az egyik ilyen látogatás alkalmával Erzsó felvette azt, amikor Attila megkéri, hogy hívjon papot, aki összeadja őket.

Ezek a felvett beszélgetések akár döntőek is lehetnek a rendkívüli házasság engedélyezéséhez. Tóth Mihály lelkész is beleásta magát a nem mindennapi ügybe, és talált is egy lehetséges megoldást az egyházi gyakorlatban. Úgy véli, hogy Erzsó és Attila házassága megkaphatja az isteni áldást.

 

Ellenőrizhető a dátum is

Ha tényleg van bizonyíték, videó vagy hangfelvétel, akkor a kapcsolat szentesítése nem lehetetlen. Ezeknek a fájloknak a dátumai is ellenőrizhetőek és bizonyítja a kimondott fogadalmukat. Az akkor létrejött életszövetségre kérhetik Isten áldását – tájékoztatta a lapot a lelkész.

„Már egyeztettem a lelkész úrral, és igyekszünk időpontot találni, ami megfelel egy megbeszélésre” – számolt be örömmel a slágergyáros szerelme.

Erzsó úgy érzi, ha valóban létrejöhet a frigy elhunyt szerelmével, azzal Attila végakaratát teljesíti, és érzelmi megnyugvást kap.

 

Fotó: Bors

Forrás: Ripost / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...