11.1 C
Budapest

Horvátországban lerövidítik a karanténkötelezettséget az oltottak számára

Dátum:

Azok számára, akik nincsenek beoltva, továbbra is tíz napig tart majd a elkülönítés.

Horvátországban a koronavírus ellen beoltottak számára tíz napról hét napra rövidítik a karanténkötelezettséget, amely öt nap után feloldható lesz negatív antigén gyorsteszttel – jelentette be Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) igazgatója, a válságstáb ülése után.

Az intézkedések azután lépnek életbe, hogy a HZJZ megfogalmazza a pontos ajánlásokat – tette hozzá.

A döntést azzal magyarázta, hogy a koronavírus omikron változatának lappangási ideje valamivel rövidebb ideig tart, és a betegség lefolyása is enyhébb, mint a korábbi variánsok esetében volt. Mindazonáltal emlékeztetett arra, hogy az új vírustörzs megkerüli az immunrendszert, így a felgyógyultak és a beoltottak is újra megfertőződhetnek. Azok számára, akik nincsenek beoltva, továbbra is tíz napig tart majd a elkülönítés – húzta alá az igazgató.

Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője elmondta: február 1-jétől a hónap végéig meghosszabbítják a jelenleg is érvényben lévő járványügyi intézkedéseket, és csak a határátlépési szabályokban lesznek változások.

Figyelembe véve az Európai Unió útmutatásait, a beutazáshoz 365 napról 270 napra csökkentik a Covid-igazolványok érvényességi idejét két oltás esetén. Azok, akik nem rendelkeznek Covid-igazolvánnyal, továbbra is 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel vagy 24 óránál nem régebbi antigén gyorsteszttel is átléphetik a határt. A felgyógyultsági igazolás érvényességi ideje 180 nap – magyarázta a tárcavezető.

A valamivel több mint négymillió lakosú Horvátországban az elmúlt 24 órában 15 416 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és a vírus okozta Covid-19 betegségben 41-en hunytak el. Kórházban 1936 beteget ápolnak, közülük 183-an szorulnak lélegeztetőgépre. Az országban eddig 2 293 314-en kaptak védőoltást, közülük 2 007 945-en már a második adagot is beadatták maguknak.

A horvát statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint az országban 17 százalékkal nőtt a halálozási arány a koronavírus-járvány alatt. 2021-ben 63 611-en haltak meg, a második világháború óta a legtöbben. Csak tavaly decemberben 7313 fő hunyt el, s ez 57,6 százalékkal több, mint az elmúlt öt év átlaga ugyanebben az időszakban.

A szomszédos Szlovéniában szombatra 14 878 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és 11 beteg halt meg. Kórházban 726 beteget ápolnak, közülük 124-an vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 260 758-an kaptak védőoltást, közülük 1 209 834-en mindkét adagot felvették.

A szlovén közegészségügyi intézet (NIJZ) szerint a kórházi kezelés kockázata a 65 év felettieknél a legmagasabb, közülük pedig sokan még mindig nincsenek beoltva. Szlovén járványügyi szakemberek arra figyelmeztettek, hogy az enyhébb tünetek miatt sokan alábecsülik az omikron vírustörzs okozta megbetegedések veszélyeit.

A ljubljanai orvosi egyetem előrejelzése szerint a napokban tetőzhet a járvány az országban, majd azt követően várhatóan csökken majd a napi új esetek száma.

 

Nyitókép: scaliger/Getty Images
Forrás: Infostart.hu

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...