16.3 C
Budapest

Ihász Gábor titkolta, hogy Delhusa Gjon az unokatestvére

Dátum:

Minden idők egyik legsikeresebb hazai slágerszerzője, Ihász Gábor, már 33 éve nincs közöttünk. Egy ország énekli a dalait: a Múlnak a gyermekévek és az Állj meg, kislány! napjainkban is megdobogtatja sokak szívét. Nemcsak a zenében, a futballban is tehetséges volt, ám mindkét pályán fájdalmasan kevés idő jutott neki: mindössze 42 éves volt, amikor elhunyt.

A legendás zenészt szívroham vitte el váratlanul, s a barátai és a családja a mai napig érzik a hiányát. Mivel Ihász titkolta, azt is kevesen tudják, hogy Delhusa Gjon közeli rokona volt.

– Édes unokatestvérem volt Gábor, mindig bolondozott, viccelt. Követtem mindenhova, vele elengedtek anyámék szórakozni is. Együtt komponáltuk a dalokat, gitároztunk. Sokáig mondtam neki, hogy valljuk be a közönségnek, hogy unokatestvérek vagyunk, de azt mondta, eljön ennek is az ideje. Hát, magával vitte ezt a titkot a sírba – mesélte mosolyogva Delhusa Gjon, aki a nosztalgiázás közben azt is elárulta, hogy az unokatestvére a Vasas-pályán nőtt fel.

Gábor tehetséges futballista volt, ám 21 évesen fel kellett hagynia a sportkarrierjével. Sokak szerint a szívproblémái miatt tanácsolták el a focitól. Szenvedélyesen szerette ezt a sportot és a közeget, ahova tartozott, így nehezen mondott le erről az álmáról.

– A szíve bírta, a szeme nem! Szemüveg nélkül nem látott úgy, ahogy kellett volna, így abba kellett hagynia. Annyira ott akart maradni, hogy inkább sportmasszőrnek állt, hiszen ott nőtt fel. Aztán persze, hamar megvigasztalódott, hiszen híres zeneszerző lett belőle – emlékezett vissza Gjon.

A sportkarrier végével még nagyobb sztár lett, hiszen egy ország fújta a dalait, és a legkiválóbb énekeseknek, Kovács Katinak, Szűcs Judithnak és Máté Péternek is írt dalokat, s imádta a közönség. Egykori jó barátja, Dévényi Tibor is így emlékezett vissza.

– Jó barátságban voltunk Gabival, sok közös műsort csináltunk együtt. Összekötött minket a foci, de úgy tudom, választania kellett, a zenében pedig akkor már sikereket ért el, az volt a biztos pont. A feleségét, Mackót is – mert így becéztük – kedveltem, gyakran beszélünk – emlékezett vissza Dévényi Tibor, aki a Retro rádióban is meg szokott emlékezni azokról a hírességekről, akik már nincsenek köztünk.

Dévényi Tibor és Ihász Gábor 1982-ben Fotó: Fortepan/ Giltán Tivadar

Dévényi Tibor és Ihász Gábor 1982-ben Fotó: Fortepan/ Giltán Tivadar

Zalatnay Sarolta csupa derűvel mesélt Gáborról, aki szerinte igazi mókamester volt.

– Keveset dolgoztunk együtt, egy vagy két turnét csináltunk. Állatira szeretett élni és bolondozni, nem volt olyan koncert, ahol ne talált volna ki valami hülyeséget, mindig elvitte a show-t. Koncertszünetekben mindig fociztak a fiúkkal, és minket is próbáltak bevonni. Megdöbbentem, amikor elment, jócskán élhetett volna még. Tele volt a lelke zenével és dallal! – mesélte Cini, aki arra is visszaemlékezett, hogy a zeneszerző a sportautók szerelmese volt. – Imádta a szép autókat, volt egy gyönyörű amerikai kabriója. Mindig énekelte, hogy „Ha milliomos lennék, Cadillacet vennék”.

Gábor jó barátságot ápolt a szövegíró S. Nagy Istvánnal is, rengeteget dolgoztak együtt. Egyik alkalommal pedig a kollégája feleségét vitte haza egy fellépésről azzal a kabrióval.

– Tüneményes, szerethető fiú volt. Mindenkivel barátkozott, és végtelenül jólelkű volt. Büszke volt arra, hogy egy szál gitárral tud színpadra állni. Olyan csínyeket csinált! Együtt jártak fellépni Máté Péterrel és a férjemmel, S. Nagy Istvánnal. Volt olyan, hogy a dedikálásra szánt képeit aláírta a saját nevével Máté Péternek – mesélte Csongrádi Kata, S. Nagy István özvegye. – Imádta az autókat. Egy fellépésről ő hozott haza. A férjem fedezte fel, és amikor a könyvemet írtam róla Slágergyáros címmel, akkor Ihász is megszólalt.

„67-ben írtam első dalomat S. Nagy Istvánnak, a címe Kék Csillag volt. Szécsi Pál énekelte. S. Nagy védőszárnyai alatt jutottam közel a szakmához. Az ő segítségével lehettem az, aki vagyok. Ehhez kis mértékben a tehetségem is hozzájárult. Hajlott korom ellenére – ekkor volt 36 éves – szeretnék még sok jó dalt írni S. Naggyal. Lehetőleg olyan sikerrel, mint a Múlnak a gyermekévek.”

 

Fotó: Femina

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...