10.5 C
Budapest

Ismét mélyponton a forint: új csúcson az euró, a dollár és a svájci frank is

Dátum:

Az előző héten a Magyar Nemzeti Bank ugyan kamatot emelt, ezzel pedig szigorította a monetáris kondíciókat, de a forint a bizonytalan körülmények és a rossz nemzetközi hangulat hatására múlt csütörtöktől ismét a gyengülés útjára lépett. Kedden is folytatódott a forint vesszőfutása, hiszen az euró, az amerikai dollár és a svájci frank is új csúcsra került. Az új csúcs 10.30-ig az euró esetében 405,39 forint, az amerikai dollárnál 391,93 forint, míg a svájci franknál 407,5 forint volt.

A múlt kedden és a csütörtökön megvalósult kamatemelések ellenére a forint árfolyama múlt csütörtöktől újra nagy nyomás alá került, hiszen a pénz- és tőkepiaci hangulat azóta is tovább romlott.

A forint kedden az euróhoz, az amerikai dollárhoz és a svájci frankhoz képest is új történelmi mélypontra került.

Az euró árfolyama közép-európai idő szerint kedden 10 óra után már új történelmi csúcsra ért, 405,39 forint is volt. A forint egyetlen év alatt 15,25 százalékot gyengült az euróhoz képest.

Az amerikai dollár sem hazudtolja meg magát, újabb történelmi csúcsra erősödött. Az új rekord kedden 10.30-kor már 391,93 forintot jelentett. Így az utóbbi egy évben a dollár a forinthoz képest már 32 százalékot erősödött.

A svájci frank is szédületesen teljesít, közép-európai idő szerint kedden 10.30-kor a svájci frank új történelmi csúcsra került, árfolyama elérte a 407,5 forintot is. Egy év alatt a forint 26 százalékot gyengült a svájci frankhoz képest.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Forrás: Index / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...