10.5 C
Budapest

Itt a következő mutáció, a Centaurus – sosem lesz vége a Covidnak?

Dátum:

Az omikron variánsa, a BA.2.75 Indiában már átvette a vezető szerepet, de Hollandiában, Németországban és Nagy-Britanniában is megjelent.

A jelenleg Európában is terjedő BA.5 helyét vette át a Centaurus Indiában, így a kutatók azt feltételezik, hogy még annál is fertőzőbb, így valószínűleg máshol is átveszi majd a domináns törzs szerepét. Ez egyelőre csak sejtés, nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű adat ahhoz, hogy ezt alá lehessen támasztani.

A Holland Közegészségügyi Intézet a héten jelentette be, hogy felfedezték az országban a BA.2.75 variánst. Véleményük szerint a kevés rendelkezésre álló adat ellenére is úgy tűnik, hogy kis változtatásokkal könnyebben meg tudja kerülni a SARS-CoV-2 ellen kiépített védelmet, mint elődei. Ennek ismeretében felmerülhet az aggály, miszerint a korábbi fertőzések vagy az oltások nem nyújtanak megfelelő védelmet ezzel a törzzsel szemben.

Még nem tudják pontosan, mitől terjed így

„Azt látjuk, hogy ez az új variáns kiszorítja az összes, korábban rendkívül fertőzőnek tartott változatot, de még nem tudjuk pontosan, hogy miért válik ennyire dominánssá. Képes lehet megkerülni a korábban kialakult immunitást, vagy lehet, hogy jobban átvihető: ez csak az idő fogja megmondani” – mondta Eleanor Gaunt, az Edinburgh-i Egyetem virológusa a Euronewsnak.

A WHO szerint az omikron alvariánsáról van szó, ezért nem kapott különálló nevet a görög ábécéből, ugyanakkor a Centaurus ragadványnév

egy Twitter-felhasználó posztja után ragadt rá.

A felhasználó önkényesen elnevezte a BA.2.75-öt egy galaxis után.

Nem biztos, hogy aggódni kell miatta

A variáns a magasan átoltott országokban is dinamikusan terjed: ezért gondolják a kutatók, hogy meg tudja kerülni az immunitást.

Ez a tüskefehérjén bekövetkezett nagy számú mutáció eredménye lehet.

A vírus ezen részét ismeri fel szervezetünk, így ha az drasztikusan változik, nem biztos, hogy képes koronavírusként azonosítani a patogént.

Nem biztos ugyanakkor, hogy emiatt aggódnunk kell – már többször bekövetkezett hasonló a pandémia ideje alatt, összességében azonban a halálozások és a kórházi kezelést igénylő súlyosságú fertőzések csökkenő tendenciát mutatnak.

Elanor Gaunt arról is beszélt, hogy anekdotikus történetek szerint az omikron-variánsok képesek nem sokkal egy előző fertőzést követően ismét megfertőzni az embereket: kiemelte, hogy most meglehetősen szabadon kering a koronavírus a világ népességében, sokkal nagyobb esélyünk van elkapni azt, mint egy vagy két éve. Az újrafertőzöttek általában nem is betegszenek meg súlyosan.

„Ez a vírus nem megy sehova, az emberek újra meg újra megfertőződnek vele” – fogalmazott.

Újra és újra elkapjuk majd

Hosszú távú prognózisa a koronavírussal kapcsolatosan az, hogy újra meg újra el fogjuk azt kapni életünk végéig, ezért fontosnak tartja, hogy mindenki oltassa be magát a betegség ellen. Az ismételt fertőzések enyhék, és a legtöbb szakértő egyetért abban, hogy az emlékeztető oltások segítségével bár nem kapunk garanciát arra, hogy nem fertőződünk meg,

a súlyos megbetegedés elleni védelmünk magas szintű lesz.

„A jelenleg keringő alváltozatok egy kicsit távolabb vannak az őstörzstől, így a vakcinák nem olyan jók az újabb törzsekkel való fertőzés megelőzésében” – mondta Mike Ryan, a WHO sürgősségi igazgatója a héten egy sajtótájékoztatón. Maria Van Kerkhove, a WHO Covid-19 technikai vezetője hozzátette, hogy a BA.5 a legkönnyebben terjedő változat, amelyet eddig láttunk, és figyelmeztetett, hogy a következő változat még az előzőnél is fertőzőbb lesz. A Centaurus megjelenése is meggyőzte ót arról, hogy további hullámok következnek: a biztos védekezést azokkal szemben az oltás jelenti.

 

Nyitókép: Andriy Onufriyenko/Getty Images
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...