Sosem akart televíziós lenni, az elmúlt, több mint harminc évben mégis a szakma egyik leghatározóbb alakja lett Jakupcsek Gabriella. A műsorvezető a 60. születésnapja alkalmából adott interjúban elárulta titkos vágyát, illetve azt, mi motiválja mostanában.
Szinte hihetetlen, de Jakupcsek Gabriella 60 esztendős lett / Fotó: TV2
– Szereti, ha ünnepelik?
– Szemérmes vagyok. Jól esik, ha megünnepelnek, de magamat nem szoktam.
– Kimondható, hogy ez hány év?
– Ki kell, mert ez tény, de ez relatív 60. Állítólag ennyi. Képzelje, az anyukám következetesen kétszer 30-at mond, ő nem hajlandó felfogni. A kislányom 53-nél leragadt, ő azt jegyezte meg. Nem érzem az idő múlását.
– Tudta, hogy állítólag a számmisztikában a 60-as szám az emberi viselkedés szószólóját is jelenti?
– De jó ez a leírás… Az vagyok, és szinte küldetésemnek is fogom ezt fel, ezért is írok most egy újabb könyvet, amiben ezt is érintem.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A korról?
– Az életünk második feléről, ami 40 éves kortól kezdődik, arról, hogy mennyire nem vagyunk felkészülve arra, mi történik majd velünk az életünk B oldalán, pedig sok kihozható belőle. Sok múlik azon, egymással miként bánunk, a hozzáállásunkon… Ezek elsajátítható dolgok. Szóval írok egy könyvet a „napos B oldalról”, a tapasztalatokról és persze, az is benne lesz, hogy én mit rontottam el, illetve mit javítottam ki.
– Mit rontott el?
– Kis játszótérre sok energiát szántam. Ez pici piac, és engem sokkal több minden érdekel ezen kívül is. Kommunikációs téren és televíziózásban is több a műfaj, és nagyobb ívűek, mint amelyre sokszor lehetőség nyílik. Szívesebben játszom nagypályán, jobban érzem ott magam. Szorgalmasnak, munkakutyának tartom magam, a kispálya nem motivál.
– Amikor elkezdte ezt a szakmát, akkor ki, mi motiválta?
– Soha nem akartam televíziós lenni. Nem ez érdekelt. Ám a történelem egy olyan pontján talált meg a felkérés, amikor nem volt izgalmasabb feladat, mint beszállni a Hankiss Elemér és Bányai Gábor vezette televíziózásba. Épp Párizsban teljesen más foglalkozásra készültem, de ez egy olyan visszautasíthatatlan ajánlat volt, hogy hátat fordítottam annak, amiért kimentem Franciaországba, és hazajöttem, mert ez kihívás volt szakmailag.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
– Ez a rendszerváltás időszaka volt.
– Itthon akkor nyílt ki a világ, és izgalmas volt a változás társadalmi, kulturális és emberi szempontból is. A televíziózás akkor a legérdekesebb munka volt, amit választhattam, mert valóban változtatott a világon.
– A színművészeti nem volt ilyen korábban?
– Szerintem mindent csak jól szabad csinálni, és én nem lettem volna olyan jó, mint amilyen szerettem volna lenni. Ám most szívesen játszanék… Egyébként Szőke Andris Zsiguli című filmjében egy karakteres rendőrnőt már alakítottam, egy villanásra pedig voltam egyszer egy Gothár-filmben, de korábban sosem vágytam erre. Az utóbbi években azonban egyre gyakrabban eszembe jutott, hogy van egy fél másik szakmám is, játszani meg szeretek mindennel.
– Miért ne, egyre több színész lesz műsorvezető, s akár Ön is lehet színész.
– Mindkettő egy külön szakma, ebben szigorú vagyok. Használva a magyar nyelv szépségét, átjáráskor színészkedgetők vannak és műsort vezetgetők. Szóval szívesen -gatnék, -getnék, de azért az én szakmám a műsorvezetés, a kommunikáció.
– Látja a szakmai utódját?
– Szomorúan mondom, hogy nem. Nem engednek felnőni egy generációt, hanem csak rövid távú, illanékony megjelenést kapnak a tehetséges szakmabeliek. Az utóbbi években minden műsoromnál, a Ridikülnél és a Jakupcsek Pluszban is szerettem volna, hogy dolgozzanak ezekben fiatal, pályakezdő egyetemisták, mert a gyakornokok csak így tanulják meg, hogy a „nagy művésznő” hol hibázik, hol csinálja jól, hogyan kell szerkeszteni. Sajnos, sikertelenül próbálkoztam, nem tudtam ennek érvényt szerezni.
– Pedig Ön is úgy kezdte!
– Igen, mert máshogy nem szabadna. Nyolc évig jártam be a köztévébe nézni Dérit, Endreita Horvát Jánost, Kepest, Szegvárit, majd szerkesztő lettem, ami a szakma alapja.
– Miben változott Ön negyven felett?
– Megtanultam nemet mondani. Meg igent is, illetve azt, hogy a komfortzónámból ki kell lépni, mert nagyon sokszor az életemben az hozta a sikert és az újszerű élményt, amikor megtettem. A határainkkal azonban tisztában kell lennünk. Volt műsor, amelyet azért nem vállaltam el, mert bár a lelkem ott volt, de fizikailag mégsem nekem való, hiába tartom magam jól.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
– Edzéssel?
– Nem azért edzek, mint mások, hogy buborék fenekem legyen, netán lelazuljanak a gondolataim. Szeretnék beleférni a 36-38 as ruhákba, amit mindig is hordtam, mert azzal a legkönnyebb öltözni, és sokáig szeretnék fürge lenni. Az anyám 89 éves, és úgy fut, mint a nyúl. Az a kihívás mindnyájunknak, hogy az élet második felét is a létező legjobb minőségen töltsük el.
Most is remek formában van, köszönhetően annak is, hogy rendszeresen edzésre jár
– Másmilyen anya, mint a két fia gyerekkorában volt?
– A fiúkkal vagányabb voltam, sokkal tervezettebb volt az életünk. A lányommal minden percet kiélvezek, még arra is figyelek, hogy én menjek érte az iskolába és én is vigyem. A fiúk mindig emlegetik: ennyi idősen ők már egyedül jártak, de akkor az idő kellett nekünk a volt párommal, Gáborral, mert az életünkért küzdöttünk, hogy miként osszuk be az időt, hogy ők rendben legyenek és megálljuk a helyünket a pályán. Most nem kell az életemért küzdenem, és az egy gyerek is haligali. Minden percét kiélvezem, és igyekszem a saját ritmusomat nem ráerőltetni.
– Edzéssel?
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
– Mire gondol?
– Nagyon sűrű az életem, hatkor kelek, onnantól nyomom. Most délben beszélgetünk, de már túl vagyok egy üzleti találkozón, voltam edzésen és anyámnál. Rengeteg feladatot adok magamnak, és szeretem sikeresen el is végezni azokat. Napi sikerélményekre van szükségem.
– Pedig visszább vehetne a tempóból…
– De miért? Nem szabad sürgetni a végét semminek, az eljön magától. Akkor élek és az tart életben, ha csinálok valamit. Vessük már el azt a stigmát, hogy 50, 60, 70 évesen valami már nem képernyőképes, munkaképes, nem nő, stb. 46 éves voltam, amikor a harmadik gyereket szültem, amit értetlenséggel fogadtak. Ma pedig már teljesen bevett dolog, sokan követnek.
– Most pedig unokázik is…
– Bizony ám! Emlékszem, amikor öt éve megszületett az első, volt olyan kollégája, aki megkérdezte, leírhatja-e, hogy nagymama vagyok. Miért ne engedném, a nagymamaság az embert nem öregíti, hanem szeretetben gazdagítja. A viselkedés öregít!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
– Milyen nagymama?
– Lindával rajzolni kell és beszélgetni, de ha megyek Vincéhez, akkor farmert húzok, puha zoknit, kényelmes pólót, meg felveszem a szemüveget, mert nagyon pici autókat kell tologatni a földön. Nagyon bírom őket. Nem szerencsés, hogy kitolják a nyugdíjkorhatárt, mert sok családnak mentőöv lenne, hogy a nagyszülők be tudjanak segíteni. Sehol nem lennék, ha az anyósaim vagy a nagymamák nem segítettek volna, nem tudtam volna ennyit dolgozni, tanulni. Én még mindig dolgozom, nem tudok annyit segíteni, csak akkor, ha a naptáram engedni.
– Mivel foglalkozik most a könyvön kívül?
– Dolgozom, nem feltétlenül tévés munkákon, hanem nagy projektek kommunikációs előkészítésében. Ezekből vagy lesz valami, vagy nem. El kellett fogadnom, hogy semmi nem fix. Harminc évig alkalmazott voltam, és ezt az új helyzetet még tanulom, bár az utóbbi években mindig volt B-terv a tévé mellett. Illetve a könyvet szeretném kiterjeszteni úgy, hogy akár egy jó mozgalommá váljon. Emellett vannak a motivációs előadásaim is, amelyekkel cégeknek segítek. Azt csinálom, amiben hiszek is, ez az én luxusom.
Fotó: RAS-archívum
Forrás: Blikk / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!
