13.5 C
Budapest

„Jön a nagy háború” – vészjósló mondatok hagyták el az amerikai nukleáris erők főparancsnokának száját 18+

Dátum:

Az ukrajnai háború szerinte még csak a bemelegítés a nagy háború előtt.

A 62 éves Charles A. Richard admirális szavaira sok jelzőt lehet találni, de azt, hogy megnyugtatóak, azt biztosan nem. Az amerikai nukleáris erők főparancsnoka szerint az ukrajnai háború csak az előjáték. Kína és Oroszország célja, hogy az atomarzenáljuk megelőzze az Egyesült Államokét. A magas rangú tiszt szerint, ha ez megtörténik, akkor az említett országok nem is fognak visszariadni attól, hogy használják az atomfegyvereiket.

Chernihiv Region Recovers From Russian Assault
Az ukrajnai háború csak a kezdet lenne? Fotó: Alexey Furman

Az Egyesült Államok védelmi minisztériumának honlapjára feltöltött beszédben Richard a következőképpen fogalmaz:

Ez az ukrajnai konfliktus, amelyet most látunk, még csak a bemelegítés. A nagy válság még várat magára. Nemsokára olyan módszerekkel tesztelnek bennünket, amelyekre már rég nem volt példa.

A főparancsnok szerint az 50′-es években még tudta az USA, hogy miként kell gyorsan reagálni, és ez segített, hogy meg tudják védeni a hazájukat. Ez a tudás szerinte azonban már kikopott, és szépen, lassan elveszítik a hatalmukat. Richard elsősorban Kínát említi, amely hamarosan átveszi az Egyesült Államoktól a vezető szerepet.

A Pentagon egy október végi jelentésében szintén Kína szerepel a legnagyobb rendszerszintű kihívásként az Egyesült Államok számára, míg Oroszországot akut problémaként jellemezték. 

Forrás, fotó: Ripost / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...