12.7 C
Budapest

Karikó Katalin nagy napja lehet a hétfői, a Nobel-díj bejelentésének napja

Dátum:

Az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.

Október 4. és 11. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként ma az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban, az esélyesek közé sorolják Karikó Katalin biokémikust, kutatóbiológust, a koronavírus elleni mRNS-alapú vakcina egyik fejlesztőjét is.

Kedden a fizikai, szerdán a kémiai Nobel-díj kitüntetettjeit ismerteti a Svéd Királyi Tudományos Akadémia.

A hagyományoknak megfelelően csütörtökre várható az irodalmi kategória nyertesének kihirdetése, a díjat a Svéd Akadémia ítéli oda.

Október 8-án Oslóban ismertetik a Nobel-békedíj idei kitüntetettjét, majd október 11-én ismét Stockholmban azt, hogy ki kapja a svéd jegybank által alapított közgazdasági Nobel-emlékérmet.

A díjakat, amely mellé 10 millió svéd korona jár, hagyományosan az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják át. A koronavírus-világjárvány miatt azonban ezúttal is elmarad a nagyszabású díjátadó ceremónia.

Nyitókép: Cseke Csilla
Forrás: Infostart.hu

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...