12.1 C
Budapest

Kárpátaljai vészharang Ukrajna nemzeti közösségeiről szóló törvénytervezete miatt

Dátum:

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) nyilatkozatban bírálta az Ukrajna nemzeti közösségeiről szóló törvénytervezet visszásságait, kifogásolva azt is, hogy a tervezet megvitatásába nem vonták be a magyar érdekvédelmi szervezeteket.

A KMKSZ honlapján kedden megjelent nyilatkozatban rámutatnak, hogy a törvénytervezet gyakorlatilag megegyezik az egy esztendővel ezelőtt közzétett változattal, azonban amíg „az előző célja a kisebbségi jogok garantálása volt, a jelenlegi már csak a kisebbségi jogokkal kapcsolatos társadalmi viszonyok sajátosságait kívánja meghatározni”.

A tervezet „a nemzetközi jogban elfogadott nemzeti kisebbségek fogalma helyett a jogi környezetet teljességgel nélkülöző nemzeti közösségek fogalmat használja” – áll a nyilatkozatban.

A KMKSZ úgy értékeli, hogy a törvénytervezet „jelentős jogszűkítést jelent az Alkotmányban és más nemzetközi megállapodásokban rögzített normákhoz, illetve az eddigi gyakorlathoz képest, s

a közelmúltban elfogadott oktatási és nyelvtörvényben kodifikált korlátozások megerősítését jelenti a nyelvi, oktatási, média stb. jogok területén”.

Emellett a jogszabálytervezet nem biztosítja a nemzeti szimbólumok szabad használatát, „a kompakt nemzetiségi letelepedési térségek megőrzését, megnehezíti a kisebbségi szervezetek támogatását, ellehetetleníti a kisebbségi nyelven működő médiumok működését, s kimarad belőle az erőszakos asszimiláció tilalma is”.

A tervezet a kisebbségi jogokat a nemzeti közösségekhez tartozó személyek egyedileg gyakorolható jogaként értelmezi, ami megfosztja a nemzeti kisebbségeket „bármiféle intézményesen gyakorolható politikai, oktatási, nyelvi jog érvényesítésétől, s így saját sorsuk befolyásolásának lehetőségétől is”.

„A tervezet elfogadása a kisebbségek jogi helyzetének további romlásához vezetne” – szögezte le a KMKSZ a nyilatkozatban.

Nyitókép: smolaw11/Getty Images
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...