10.5 C
Budapest

Kegyetlen vallomás: Stohl András Fenyő Iván képébe vágta, hogy szerinte nem jó színész – „Bármit is láttam tőled, engem nem győztél meg”

Dátum:

Hosszú évek, sőt talán évtizedek óta dolgozik ugyanabban a szakmában Fenyő Iván és Stohl András. A két sztárszínész a Mintaapákban közösen is szerepelt, mindketten nagy közönségkedvencek, ám igazán jóban sosem lettek. Erre maga Stohl András adott magyarázatot Fenyő Iván Rád csörgök című interjúsorozatának vendégeként. A TV2 műsorvezetőjeként is sikeres színész ugyanis bevallotta, azért nem lettek barátok, mert nem tartja jó színésznek Fenyő Ivánt.

Mi soha nem dolgoztunk együtt, csak azt láttam, hogyan viseled a színészeted és magad. Bármit is láttam tőled, engem nem győztél meg. Van egy képem, egy gondolatom rólad, és azt gondolom, hogy nem feltétlenül kell nekünk annyira jóban lenni – jelentette ki Stohl, aki csak jó színészekkel szeret barátságot ápolni, ezért tart tisztes távolságot Fenyőtől.

Stohl András megválogatja a barátait /Fotó: Pozsonyi Zita Stohl András megválogatja a barátait /Fotó: Pozsonyi Zita

Én igazából csak úgynevezett közönségfilmekben láttalak. Színészemberként nyilván próbálod nézni a másikat, és ha a másiknak van egy erős egója, erősen tartja magát valamire, amit te nem nagyon értesz, mert nem nagyon hiszed, hogy az alá van támasztva, akkor azt gondolom, hogy nyilván nem vagyunk barátok – tette hozzá Stohl, aki szerint Fenyő egyszerűen még nem tett olyat a szakmájukban, amitől neki leesett volna az álla.

 

Fotó: Profimedia

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...