11.1 C
Budapest

Két élő legenda, két generáció – Az Orgonák csatája: Újratöltve

Dátum:

Varnus Xaver rendkívüli bejelentéssel lepte meg rajongótáborát.

Rhoda Scott és Varnus Xaver elhozza számunkra az Orgonák csatáját: Újratöltve.

Rhoda Scott a kihívások művésze, ami a zene területén a folyamatos kísérletezést, a szabad improvizációt jelenti számára. Számos alkalommal járt Magyarországon, koncertjei a 70-es évek óta az itthoni közönség kedvencei közé tartoznak. A rokonszenv nem véletlen: egyetemi diplomamunkáját a Kodály-módszerről és Bartók Béla népdalgyűjtéséről írta. Máig élete egyik legnagyobb show-jának tartja a Kisstadionban tartott koncertjét, amelyen tizenhétezres közönség előtt játszott. Magyarországi sikereit örökítette meg a Rhoda Scott Budapesten című albuma 1975-ben. Rhoda Scott jelenleg Franciaországban él.

Varnus Xavér gyermekkora óta nagy rajongója Rhoda Scottnak. Mindketten világhírű zenészek, akik végig turnézták a világot. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a magyar zenetörténelem utolsó húsz esztendejének egyik legnagyobb revelációja Rhoda Scott és Varnus Xaver által adott 4 napos koncert sorozat, az Orgonák csatája volt.
A 11 évvel ezelőtti koncert sorozatra fél évvel korábban nyitották meg a jegyvásárlási lehetőséget, s azok Varnus Xavér beszámolója alapján kevesebb, mint hatvan perc alatt elfogytak.

 

A jegyárusítás hamarosan megkezdődik

A „mezítlábas grófnő” és Varnus Xavér a koncertre jazz zenével, Bach műveivel  és Morricone mester leghíresebb filmzenéivel készülnek.

„Rhodával megbeszéltem, hogy semmilyen közös próbát nem tartunk előtte, és mindent a spontán improvizációnak szentelünk. Mind a négy koncert 3 és félórás volt. Rhoda egy Hammond B3-as orgonán játszott, én egy Rodgers Trillium Masterpiece 928-as hangszeren. Az első koncert egy pillanatában a Hammond orgona lekapcsolódott, így az isteni Rhoda egy pillanat alatt átugrott az én orgonámra, és ott folytatta a művet.” – írta Varnus Xavér egy facebook posztjában megemlékezve a 11 évvel ezelőtti Orgonák csatájára. + hivatkozás: https://www.facebook.com/xaver.varnus.1/posts/10223838102075709

A közönség biztosra veheti, hogy a 2022-es év legnagyobb zenei élményében lesz része, annak aki ezt a csodálatos párost újra a színpadon láthatja.

Karanten.com, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Forrás: Karantén.com

Fotó: Wikipédia

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...