6.2 C
Budapest

Két összetevője van a Fitch világgazdasági derűlátásának

Dátum:

Az egyik kínai, a másik „gáz” forrásvidékű.

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő feljavította az idei világgazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését arra alapozva, hogy pozitív hatása van a kínai koronavírus-korlátozások feloldásának és az európai gázválság jelentős enyhülésének, valamint annak, hogy meglepően kiegyensúlyozott maradt az amerikai fogyasztói kereslet az Egyesült Államokban.

A Fitch honlapjára felkerült friss előrejelzés szerint a globális GDP idén 2 százalékkal nő a decemberben várt 1,4 százalék bővüléssel szemben.

A nemzetközi hitelminősítő

  • a kínai gazdaság idei évre vonatkozó növekedési prognózisát 4,1 százalékról, 5,2 százalékra,
  • az eurózónáét 0,2 százalékról 0,8 százalékra,
  • az Egyesült Államokét pedig 0,2 százalékról 1 százalékra változtatta.

A Fitch ugyanakkor 2,7 százalékról, 2,4 százalékra csökkentette a 2024. évi globális GDP-növekedési előrejelzését az amerikai Fed és az Európai Központi Bank (EKB) gyors irányadó kamatemelésének késleltetett hatásai miatt. A Fitch arra számít, hogy a Fed kamata 5,5 százalékon, az EKB-hitelek alapkamata 4 százalékon tetőzik, és valószínűleg júniusban érik el ezt a szintet. Jelenleg a Fed-kamatláb 4,5-4,75 százalék, az EKB-hitelek kamata 3 százalék.

Nyitókép: BIN WANG/Getty Images
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...