10.5 C
Budapest

Ki robbantotta fel az az Északi Áramlatot? Moszkva és Kijev is reagált

Dátum:

Ukrajna tagadta, hogy köze lenne az Északi Áramlat gázvezetékek elleni szeptemberi támadásokhoz, amelyeket azért építettek, hogy orosz földgázt szállítsanak Németországba.

A reakció a New York Times beszámolójára érkezett, amely névtelenül nyilatkozó amerikai hírszerzési tisztviselőkre hivatkozik, akik szerint egy ukránbarát csoport állt a szabotázsakció mögött.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője „a hírek manipulálására irányuló összehangolt kísérletként” utasította el a jelentést.

Megkérdőjelezte, hogy az Egyesült Államok hogyan tehet feltételezéseket vizsgálat nélkül.

„Nyilvánvaló, hogy a támadás kitervelői el akarják terelni a figyelmet” – mondta Peszkov a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökségnek.

Közben német nyomozók azonosították azt a hajót, amelyről szabotázst követtek el az Északi Áramlat gázvezetékek ellen – írta meg a Die Zeit című lap.

Az Északi Áramlatnál 2022 őszén történtek erőteljes robbanások, azt azonban még mindig vizsgálja több állam is, ki állhatott az akció mögött. Egy hónappal ezelőtt Seymour Hersh Pulitzer-díjas újságíró azt állította, hogy az Egyesült Államok és Joe Biden lehet az akció mögött.

Oroszország tavaly augusztusban állította le az Északi Áramlat 1 gázvezetéket, mondván, hogy karbantartásra szorul. Az Északi Áramlat 2 gázvezetéket soha nem helyezték üzembe, írja a BBC.

A földgázvezetékeket ért szeptember 26-i robbanások pontos oka nem ismert, de széles körben úgy vélik, hogy támadás érte őket.

Moszkva a Nyugatot tette felelőssé a robbanásokért, és felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy függetlenül vizsgálja ki azokat.

A NATO és a nyugati vezetők nem vádolták közvetlenül Oroszországot a gázvezetékek elleni támadással, bár az EU korábban azt mondta, hogy Oroszország fegyverként használja azokat a Nyugat ellen.

(Borítókép:  A svéd parti őrség felvételén földgáz bugyog fel az Északi Áramlat 2 csővezetékből a Balti-tengeren, svéd felségvizeken 2022. szeptember 28-án. Fotó: MTI / EPA / TT Hírügynökség / Svéd parti őrség)

Forrás: Index / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...