5.6 C
Budapest

Kiderült, milyen lett a gyermekek kapcsolata Gesztesi Károly tragikus halála után

Dátum:

A barát elmondta, mi az oka.

Gyermekei aranyozták be Gesztesi Károly napjait, a színésznek három asszonytól négy fia és egy lánya született (Máté, Márk, Dávid, Panka, Áron). A színész azonban nem láthatja, ahogy utódai kiteljesednek, két és fél évvel ezelőtt vezetés közben kapott infarktust, a kiérkező mentősök hiába tettek meg mindent, nem tudták megmenteni az életét.

Gesztesi mindent megtett azért, hogy gyermekeit összetartó családdá gyúrja, s úgy tűnik erőfeszítései nem voltak hiába. Ahogy Márkó fia a Hot!-nak korábban elmondta, amikor nemtelen kritika érte a gyászolókat például Gesztesi sírhelyének állapota miatt: „Eddig is támogattuk egymást, de amióta Apa meghalt, még inkább összetart a család. Nem hiányzott nekünk ez a sok indulat és viszály, amit a történtek után kaptunk. Tudom, hogy Apa sem boldog, ha ezt látja fentről, hiszen mindig a békére törekedett.”

Gesztesi Károly közeli barátja fogalmazta meg, mi is a titka ennek a jó viszonynak. „Karcsi mindig ügyelt arra, hogy kellő időt fordítson a gyerekekre. Mindegyikre volt külön is ideje, de szervezett közös programokat is. A lelkükre kötötte, hogy szeressék egymást, mindig vigyázzanak, figyeljenek egymásra, és tiszteljék a többiekhez tartozó feleket. Előfordult, hogy olyan karácsonyi összejövetelt szervezett, ahol mind a három asszony ott volt. Minden szabad pillanatát a családjával töltötte, megvolt a fontossági sorrendje: munka, család, én idő. Biztosan nagyon boldog lenne, ha látná, hogy a gyerekek még az örökség kapcsán is szépen megegyeztek, és együtt maradtak.”

 

Fotó: Ringier

Forrás: Blikkruzs / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...