7.4 C
Budapest

Kidobóemberként is dolgozott Ferenc pápa, mielőtt eldőlt, hogy pap lesz

Dátum:

A katolikus egyház első latin-amerikai vezetője, Ferenc pápa a világ egyik legnagyobb humanitáriusa s a föld egyik legbefolyásosabb személyisége. Széles körű figyelmet kapott a menekültekkel, a környezetvédelemmel, a társadalmi egyenlőség előmozdításával és más, a szegénység enyhítésére irányuló erőfeszítéseivel. Sorozatunkban a hamarosan hazánkba látogató (április 28–30.) szentatya életét mutatjuk be.

Jorge Mario Bergoglio 1936-ban született Buenos Airesben, öt gyermek közül a legidősebbként. Gyermekkorát nagyban befolyásolta a neveltetése, valamint olasz származása. Édesapja piemonti bevándorló volt, aki az 1920-as években érkezett, míg édesanyja, noha már Argentínában született, piemonti olasz bevándorlók lányaként látta meg a napvilágot. Így nem csoda, hogy a kis Bergoglio már gyermekkorában folyékonyan beszélt olaszul és spanyolul is. Szülei már egészen korán rendre, szorgalomra, erkölcsre és kötelességtudatra nevelték. Neki és testvéreinek például vacsoraidőben el kellett mosniuk a tányérjukat, és mindig mindent megtettek azért, hogy ne pazarolják az ételt.

Néhány évvel ezelőtt olasz iskolásoknak elmondta, a futball mellett gyerekkorában szeretett sárkányt eregetni.

– Nádból és papírból, könnyű papírból készítettük azokat mi magunk – mesélte. – Az egyik verenyen a legszebb sárkány kategóriában jutalmaztak, és az enyém volt az, amelyik a legmagasabbra szállt.

33 évesen szentelték pappá / Fotó: Gettyimages 33 évesen szentelték pappá / Fotó: Gettyimages

Dolgozott diákként, kidobóként egy klubban, gondnokként, sőt, a diplomája megszerzése után laboránsként is. Érettségi után úgy döntött, hogy a Buenos Aires-i Egyetemen kémia szakon szerez mesterdiplomát, majd a Buenos Aires-i Katolikus Egyetemen filozófiából diplomázott.

Egy megvilágosodást követő pillanat hozta el a nagy döntést. Bergoglio 21 éves korában határozott úgy, hogy teológiai tanulmányokba kezd, ám mégis csak jóval később, 33 évesen, 1969-ben szentelték pappá. Nem sokkal ezután rövid zarándoklatot tett Jeruzsálemben.

Arra biztatja a fiatalságot, hogy soha ne feledjék az első iskolájukat és az első tanítójukat.

– Tud-e virágot hozni egy fa, amelynek a gyökereit elvágták? Az embereknek is vannak gyökereik. Vannak lelki gyökerek, az otthon, a család és az iskola. Ezért mondom, hogy ne feledkezzetek meg az iskoláitokról, mert azok a kultúrátok gyökerei.

Egy kislány megkérdezte tőle, emlékszik-e arra, milyenek voltak a tanárai.

– Estelának hívták az egyik kedvenc tanáromat. Nagyszerű volt. Megtanított minket írni és olvasni – válaszolta. – Már tinédzserként, majd papként is felhívtam őt telefonon. Aztán püspökként segítettem neki, amikor beteg volt. 94 éves korában halt meg.

A nép pápája / Fotó: Getty Images A nép pápája / Fotó: Getty Images

S mikor dőlt el, hogy pap lesz?

– Először úgy döntöttem, kémiát tanulok, négy évig kémikusként dolgoztam egy laborban, ez tetszett is nekem. Ám egy bizonyos ponton megértettem, másokért kellene tennem, például talán orvosként. Aztán sok évvel ezelőtt, az argentínai tavasz első napján, szeptember 21-én éreztem a szívemben, hogy papnak kell mennem. Bumm. Egy pillanat alatt – árulta el.

Fotó: Northfoto

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...