11.3 C
Budapest

Kínai repülők átlépték a tajvani határt

Dátum:

Szám szerint kilenc.

Kilenc kínai harci repülőgép átlépte a Kínát és Tajvant elválasztó Tajvani-szoros középvonalát – közölte a tajvani védelmi minisztérium, amely „irracionálisnak” nevezte a kínai manővert.

A tajvani védelmi minisztérium közleményben ítélte el a gyakorlatozó kínai gépek berepülését, amelyet szerintük Kína szándékosan hajtott végre azért, hogy feszültséget keltsen a szorosban.

A tajvani fegyveres erők saját harci repülőgépeikkel és hadihajóikkal fokozott figyelemmel követték a helyzetet, elsősorban azt szem előtt tartva, hogy „ne súlyosbítsák a konfliktust vagy idézzenek elő nézeteltérést” – tette hozzá a tárca.

A középvonal nem hivatalos határnak számít Kína és Tajvan között.

Az éppen az Egyesült Államokban tartózkodó Caj Jing-ven tajvani elnök azt mondta a Hudson Institute egy rendezvényén, hogy Kína szándékosan növeli a feszültséget a térségben, de Tajpej mindig óvatosan és higgadtan reagál azért, hogy a világ láthassa: a két fél közül Tajvan az, amelyik „felelősségteljesen” jár el.

A két ország közötti feszültséget tovább élezi, hogy Caj Jing-ven várhatóan jövő héten találkozni fog a washingtoni képviselőház republikánus elnökével, Kevin McCarthyval. Kína megtorlással fenyegette meg Tajvant, ha erre a találkozóra sor kerülne.

Kína a saját részének tekinti az 1949 óta önálló kormányzattal rendelkező Tajvant, és vezetése korábban aláhúzta: ha kell, erővel gondoskodik az újraegyesítésről.

 

Nyitókép: Forrás: Twitter
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...