12.8 C
Budapest

Kitalálta egy amerikai fizikus, hogyan lehetséges az időutazás

Dátum:

Ronald Mallett, a Connecticuti Egyetem egykori fizikusa gyerekkora óta álmodozik az időutazásról, 77 éves korára pedig kitalálta, hogyan lehetne megvalósítani azt.

A tudományos-fantasztikus művek egyik kedvelt témája az időutazás. Ennek lehetséges mivolta már rengeteg szerzőt megihletett, megszámlálhatatlanul sok könyv és nagyon sok film jelent meg a témában. Hogy megvalósítható-e időutazás, arról a fizikusoknak is eltérő a véleményük, bár jelenlegi ismereteink szerint ezt lehetetlen kivitelezni. De köztük is vannak olyanok, akiket nagyon komolyan foglalkoztat a kérdés.

Egyik közülük Ronald Mallett, aki korábban az amerikai Connecticuti Egyetemen tanított, és akit gyerekkora óta foglalkoztat az időutazás gondolata. A fizikus most 77 éves, és úgy gondolja, lézerek segítségével megépíthető egy időgép. Egész pontosan úgy véli: forgó lézerhurok segítségével meghajlítható az idő, így pedig lehetséges lehet az időutazás.

Ahogy a The Guardian is írja, jelenlegi ismereteink szerint a fizika törvényei nem teszik lehetővé, hogy visszafelé haladjunk az időben. A képlet egyszerű: az események nem történhetnek meg hamarabb, mint az azokat kiváltó ok.

Ugyanakkor az olyan elméletek, mint az általános relativitáselmélet vagy a féreglyukak, lehetőséget adnak arra, hogy talán mégsem annyira lehetetlen ez a dolog. Ez azonban csupán találgatáson alapszik, és olyan technológiai feltételek kellenek hozzá, amikkel jelenleg nem rendelkezünk.

Mallett szerint azonban van egy kiskapu. Elképzelése szerint egy mesterségesen létrehozott fekete lyuk olyan gravitációs mezőt generálhat, ami egy időhurkot hoz létre. Ennek köszönhetően pedig képesek lehetünk arra, hogy akár a múltba is visszamenjünk.

Mallett 2019-ben épített is egy prototípust, ami folyamatosan forgó fénysugarat állít elő. A képlete egyszerű: ha a fény gravitációt hozhat létre, a gravitáció pedig befolyásolja az időt, akkor a fény befolyásolhatja az időt.

Mallett szerint az egészet úgy kell elképzelni, mint amikor megkavarunk egy csésze kávét, a kavarás pedig örvényt hoz létre. Úgy véli, Einstein téridő elmélete szerint ha megforgatjuk a teret, az idő is vele tud fordulni. Ehhez kell a mesterségesen létrehozott fekete lyuk, amiket lézerrel állítana elő.

Hogy sikerül-e megépítenie egy ilyen szerkezetet, az a múltban biztosan ki fog derülni.

Forrás, fotó: hvg / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...