7 C
Budapest

Komoly arcvesztés a magyar korcsolyázásnak a Liu testvérek távozása – mondja a sportközgazdász

Dátum:

A Liu fivérek ügyének mindenképpen az lesz a vége, hogy Shaolin Sándor és Shaoang hamarosan kínai színekben szerepelhet – mondta az InfoRádiónak Szabados Gábor sportközgazdász.

Fejenként 150 millió forintot kér a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség a Liu testvérektől azért, hogy a jövőben ne magyar színekben versenyezzenek. A sportolók már jelezték, hogy a lelépési pénzt kifizetik. Szabados Gábor sportközgazdász szerint ebben az összegben az eddigi magyarországi keresetük, jutalmuk van benne. Vélelmezhetően a kínai szponzoruk segítségével ezt ki is tudják fizetni, de az sem zárható ki, hogy a kínai szövetség is beszállhat vagy valamilyen formában kompenzálhatja őket.

A szakember szerint

a kifizetésnek nem lehet akadálya,

de meg kell egyezzenek a pontos összegről és hogy ezt milyen formában rendezik. Az adminisztráció még hátra van, de egészen biztosan az lesz a történet vége, hogy a fivérek nemsokára kínai színekben versenyeznek majd.

Ilyen nagy összeg kérése nem jellemző az országváltáskor, de volt már rá példa. Janics Natasa az olimpiai aranyai után szerb színekben szeretett volna versenyezni, és akkor a magyarok 150 ezer eurót kértek az „átigazolásért”. Ezt akkor nem fizette ki a szerb szövetség, és Janics maradt Magyarországon.

Mindez azért lehetséges, mert Magyarországon nem piaci alapú a sport finanszírozása, hanem állami, és ehhez olyan szerződéseket kötnek a versenyzőkkel, amelyekben vannak olyan kritériumok, amelyek vonatkoznak az ilyen helyzetekre.

A sportközgazdász az összeg nagyságát tekintve el tud képzelni kompromisszumot, mert alapvetően mindenkinek az az érdeke, hogy a Liu testvérek sportoljanak, karrierjük ne törjön meg. Őket az motiválhatja, hogy kerül, amibe kerül minél hamarabb versenyezhessenek, és az eddigi nyilatkozatok alapján a magyar szövetség hagyni akarja a sportolókat jégre lépni. Azaz nem akar az útjukba állni.

Szabados Gábor úgy látja, hogy

presztízsben nagyon sokat veszít a magyar korcsolyázás.

A következő olimpián vagy világbajnokságon nyilvánvalóan nem lesznek érmes reményeink, de arra kell gondolni, hogy eddig Magyarországon a gyorskorcsolyát egy nagyon gyorsan fejlődő, gyorsan sikeressé váló sportágnak tartottuk és úgy is állították be, most majd kiderül, hogy ez mennyire csak ezen a két versenyzőn és kínai edzőjükön múlott. Vagy mennyire múlott azon a háttéren, amelyet a magyar szövetség igyekszik felépíteni.

Kapcsolódó hang

Komoly arcvesztés a magyar korcsolyázásnak a Liu testvérek távozása – mondja a sportközgazdász
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...