6.2 C
Budapest

Kristálygömb – Magyarország

Dátum:

Utolsó részhez értünk Izabela jóslatai közül. Már most történt pár dolog a világban, amit előre látott, ezekből később szemezgetünk. A mai jóslat Magyarországgal foglalkozik majd, nem véletlen, hogy ezt hagytuk utoljára. Mielőtt belekezdenénk pár dolgot tisztáznunk kell. Először is Izabelának nincsenek magyar kapcsolatai, nem érti nyelvünket és semmi köze hazánkhoz. A szerkesztőségünk január elején vette fel a kapcsolatot, a jóslat decemberi. Eddig sem kapott nagy hangsúlyt a politika jóslataiban, most sem fog és mi is próbáljuk a lehető legszárazabban közölni mondandóját, legtöbbször idézni fogunk.

Azért volt fontos ezt a pár sort leírni, mert az elmúlt években nagyon ritkán hallunk olyan pozitívan beszélni valakit országunkról, mint jósunkat.

Magyarország, 2023 első felében

Úgy látja a magyar nép büszkesége a több ezer éves történelmükben gyökerezik, mai napig velük élnek őseik a kultúrájukban.

„Magyarország a NATO és az EU tagja is, de a miniszterelnökük egy kicsit a nyugtalan gyerek az EU-ban. Nem akarja mindig követni azt, amit az EU mond. Úgy tűnik, a magyar nép a vezetőjük mögé áll.”

Valószínűleg Magyarország lesz az első ország, melynek vezetése felteszi a kérdést a lakosságnak, hogy NATO és EU tagok akarnak-e maradni. Nagyon nehezen viseli a nép, hogy az EU megmondja nekik mit, hogyan kell csinálni.

Úgy tűnik, amikor a magyar emberek megmaradnak magyarnak a saját földjükön. Ezt a föld meghálálja és bőséges termésük lesz. Ehhez keleti szövetségeseik támogatása is hozzájárul. Jövő év elejétől sok új munkalehetőség adódik Magyarországon. Az emberek több pénzt fognak keresni, és lehetőségük lesz jobb életet élni.

„Délen, a határon zavar lehet, lesz egy kis harc. Látom, hogy a hadsereg lemegy ahhoz a határhoz megállítani valamit, ami meg fog történni.”

A nemzetközi találkozókon megalapoznak egy saját szövetségi rendszert, és ez a fajta gondolkodás más európai országokra is átterjed.

A fizetések emelkednek majd és nyártól olyan lesz, mint egy romantikus hullám, ahová örömmel jönnek külföldről is. A turizmus fellendül és a magyar emberek is pozitív légkörben élnek majd. Újra felfedezik nagy költőiket, olyan lesz, mint egy magyar reneszánsz. Bármi is történik Magyarországon, az nagyon fontos lesz Európa többi része számára is. Például az az erős érzése, hogy Románia követni fogja Magyarország példáját.

„Sok-sok elrejtett hazugságot lepleznek le. Lehet, hogy egy kicsit stresszes. Lesz fenyegetés, de mégis mernek járni a maguk útján. Lesz fenyegetés, blokád és korlátozások és így tovább, de a végén úgy tűnik Magyarországegy nagyon virágzó ország lesz és fel fog emelkedni.”

Főként a vidék fog erősödni, a vidéki kultúra és a vidéki életszínvonal.

„Bármilyen problémájuk is van, melyeket ezek a gonosz erők okoztak Magyarországon, annak vége szakad, és új idők várnak Magyarországra. Még akkor is, ha az emberek pillanatnyilag ezt nehéz elhinni mert sok volt és hosszú ideig tartott a küzdelem.”

Már-már lelkesítő. Reméljük amikor pár hónap múlva elővesszük ezeket a jóslatait Izabellának többek között ez is valóra válik!

Gyuri
Gyuri
Szervusztok! Kiskoromban matematikus diplomát szereztem, aztán elöntött a számítástechnika árja. Fejlesztettem is, szerveztem is, tanítottam is - itthon és Európa, Amerika és Ázsia sok helyén. Ja, és van 4 gyerekem, akik tök jó fejek!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...