11.3 C
Budapest

Legyőzte az áttétes rákot Éva, majd halálra gázolták Kispesten

Dátum:

Kutyasétáltatás közben gázolta el indexelés nélkül egy autós az asszonyt. Családját összetörte a borzalmas tragédia. A rendőrség még keresi a felelőst.

Két napon keresztül küzdött az életéért a 68 éves Éva, akit kutyasétáltatás közben gázolt el egy autós, majd hagyott cserben Kispesten. Timoti, a kutya végignézte szeretett gazdája haláltusáját, azóta is meg van rémülve. Éva fia, Patrik a tragédia óta nem tud magához térni.

A Blikk megtudta a szemtanúktól, hogy a kispesti Wekerletelepen egy teljesen csendes elektromos autó indexelés nélkül gázolta el Évát. Az ütközés elejétől az asszony átrepült az út túlsó oldalára, ahol épp egy „vigyázz rám” tábla hívja fel a figyelmet a gyalogosokra.

„Szörnyű állapotban volt édesanyám, amikor bekerült a kórházba. Súlyos fejsérüléseket szenvedett. Ugyan megpróbáltak mindent megtenni érte, de már megműteni sem lehetett. Mindenki lépett már túl a megengedett sebességen, de számomra ez gyilkosság volt. Képtelenség ezt feldolgozni, borzalmasan vagyunk. Az egész családunk életét tönkretette a gázoló” – mondta összetörten a gyászoló fiú, aki Londonból utazott haza a tragédia hírére.

A búcsú szívszorító volt, ugyanis az édesanya nem volt magánál, mire családja a kórházba ért. Évát addigra már csak a gépek tartottak életben, így tudtak elköszönni tőle.

„Édesanyámnak két éve volt egy áttétes daganata. Négy hónapra hazaköltöztem hozzá, amikor még lábra sem tudott állni a kezelések hatására, viszont teljesen felépült. Nagyon megkedvelte a Wekerletelepet, szerette az itteni közösséget” – tette hozzá könnyeivel küzdve Patrik.

A Blikk felkereste a rendőrséget az édesanya tragédiájával kapcsolatban, ahonnan azt a választ kapták: a gázolót egyelőre még nem sikerült elfogniuk. 

Fotó: Pixabay

Forrás: Ripost / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...