11.1 C
Budapest

Már jelentkezik a koronavírus hatása a magyar halálozási adatokban

Dátum:

Az előző hónapban több mint 12 ezren hunytak el, ami a tavaly októberinél 15 százalékos halálozási többlet – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból.

Az októberi halálázások száma jelentős mértékben emelkedett az előző év azonos időszakához képest: összesen 12 113-an veszítették el az életüket, ami 15 százalékkal magasabb, mint a tavalyi érték. Ennek hátterében valószínűsíthetően a jelenlegi koronavírus-fertőzés okozta halálozások számának növekedése állhat – fogalmazott az InfoRádiónak a KSH Népesedési statisztikai osztályának vezetője. Ugyanakkor a januártól októberig tartó időszakban elhunyt személyek száma – 106 726 – továbbra is alacsonyabb, mintegy 1,5 százalékkal a 2019-es évihez képest.

Január–februárban jelentős csökkenés volt tapasztalható a tavalyi évhez képest, ami viszont főként a 2019-es évnek az első két hónapjában jelentkező, kiugróan magas és az akkori szezonális influenzajárvány okozta magas halálozási többletből adódott. A késő tavaszi, kora nyári időszakban folytatódott a csökkenés, majd augusztustól kis, szeptembertől azonban már jelentősebb emelkedés vette kezdetét, végül októberben a már említett 15 százalékos halálozási többlet jelentkezett – tette hozzá Branyiczkiné Géczy Gabriella.

A statisztikai adatközlés szerint azonban jelentősen,

17 százalékkal emelkedett a házasságkötések száma is októberben:

6566 pár lépett frigyre az elmúlt hónapban. A szakember megjegyezte, az egybekelések is jelentős ingadozást mutatnak a pandémia miatt az év egész időszakára nézve, miután január–februárban még kétszer annyian kötöttek házasságot, mint egy évvel korábban, majd ezek a számok jelentősen visszább estek, míg a május–augusztusi időszakban 19 százalékkal kevesebbet regisztráltak, mint 2019 azonos időszakában.

A gyermekszületésekre kitérve elmondta:

2020 októberében 7984 baba jött a világra, ami 2,3 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.

Az emelkedés, kisebb–nagyobb ingadozással, de szinte az év valamennyi hónapjára igaz.

 

Nyitókép: Pixabay.com

Kapcsolódó hang

Halálozási többlet októberben – Branyiczkiné Géczy Gabriella

A hang itt érhető el!

KSH: statisztikai percek

A hang itt érhető el!

Forrás: Infostart.hu

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...