12.1 C
Budapest

Máris itt az új horrorvírus? Terjed a fertőzés Angliában, megindult a hajtóvadászat a betegség terjesztői után

Dátum:

Az egészségügyi hatóságok vizsgálják, hol kaphatták el a fertőzést az új betegek.

A majomhimlő vírusa fertőz Londonban, az egészségügyi hatóságok máris hajtóvadászatot indítottak a fertőzés terjesztői után, hogy megállítsák egy esetleges járvány kitörését – tudósít a The Daily Mail. A brit lap szerint a mostani két új fertőzött nincs kapcsolatban azzal a korábban kezelt beteggel, akinél először fedezték fel a kórt a szigetországban idén. A két új beteg, akik közül egy kórházba is került a kórral, közös háztartásban él – írják.

A hatóságok most kutatást végeznek az eddigi betegek környezetében. A majomhimlő ugyanis meglehetősen súlyos betegség: a vírussal fertőzött tíz betegből átalgosan egy életét veszti. A betegség lázzal, fej- és izomfájdalmakkal, hátfájással jár, majd kialakul a jellegzetes himlőszerű kiütés testszerte. Ezen a linken mindenki saját felelősségre megnézheti, hogyan fest egy fertőzött ember bőre. A betegséget mostani londoni felbukkanása idején egy Nigériából érkezett embernél mutatták ki először – a betegség ugyanis jellemzően az afrikai kontinensen terjed, leginkább behurcolt esetek vannak

A brit egészségügyi szakemberek bár figyelmeztetnek arra, hogy súlyos betegségről van szó, hangsúlyozzák: nincs ok pánikra, a vírus ugyanis nehezen, szoros kontaktus útján terjed, és a felbukkant esetek ellenőrzés alatt állnak.

 
Egymillió forint kihúzná a bajból?Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

Fotó: Illusztráció: Northfoto
Forrás: Blikk / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...