13.9 C
Budapest

Müller Cecília módosított: nem kell a védettségi igazolvány a műtétekhez

Dátum:

Az országos tisztifőorvos az operatív törzs pénteki tájékoztatóján részletesen beszélt a halasztható műtétekre régóta várakozókat érintő hírekről.

Tempósan javuló járványadatokra reagált a héten utoljára az operatív törzs.

Maruzsa Zoltán jelentkezett elsőként, a köznevelésért felelős államtitkár sikeresnek nevezte a héten 1159 helyszínen megszervezett érettségi vizsgázást.

A részvétel szinte 100 százalékos volt a vizsgákon, de erről később lesz pontosabb információ.

„Személyes tapasztalatom volt, hogy felelős magatartással álltak hozzá a vizsgákhoz” – jegyezte meg, rájuk is „vár egy sör a teraszon”.

Megerősítette, hétfőn kezdődik a jelenléti oktatás a felső tagozatoknál és a középiskolák esetében, 5 teljes hét áll rendelkezésre pótolni, amit kell.

A hiányzásokat rugalmasan fogják kezelni – erről levelet is írt az erőforrástárca az intézményigazgatóknak.

Osztálykirándulások egyelőre csak ott alvás nélkül lehetségesek, és csak osztályos szinten.

Ballagások lehetségesek lesznek, erről hamarosan kormányrendelet is megjelenik.

Bejelentette, az egyetemek esetében a rektor dönthet arról, hogy hogyan folytatódjon tovább a képzés.

„No vakcina, no party” – búcsúzott el a 16-18 évesektől.

Gál Kristóf ORFK-szóvivő még mindig 400 fölötti maszkszabálysértésről adott számot.

Müller Cecília országos tisztifőorvos megerősítette, a járványügyi adatok folyamatosan javulnak.

Felhívta a figyelmet arra, hogy senki ne hanyagolja el a második vakcinaadagot – a Janssen kivételével, az ugyanis egyadagos oltás.

A lakosság figyelmébe ajánlotta, hogy foglaljanak időpontot oltásra, Sinopharm, AstraZeneca és Szputnyik oltás elérhető.

Külön kérte újra a fiatalokat, hogy regisztráljanak és foglaljanak időpontot,

„aki péntek éjfélig nem regisztrál a 18 év alattiak közül, nem fog most Pfizer oltáshoz jutni”.

Elmondta még, biztatóak a szennyvízadatok, országos szinten enyhe csökkenő tendenciát lehet megfigyelni, azonban Budapest agglomerációjában több településen van „icipici emelkedés”.

A hétvégén az április elején oltott tanárok második Pfizer oltásukat kapják, Müller Cecília kérte, hogy „mindenki, aki megszólíttatik, induljon”, ha nem tudna menni, tájékoztassa erről az oltóhelyet.

Megerősítette a kormányrendeletben megjelenteket is, lehet már sportlétesítményekbe menni csoportosan, szervezett keretek között – május 10-től.

Az elektív ellátások ismert újraindításáról is szólt még – május 13-tól -, ez rugalmasan történik majd, a covidos betegek és koronavírus-osztályokon dolgozó orvosok sem érintkeznek másokkal az intézményekben. Kiemelte,

védettségi igazolványhoz kötött az ellátások igénybe vétele, akinek ilyen nincs, 48 órával PCR-tesztre van szükség, a műtét előtt pedig még egy gyorstesztre.

Kérdésekre ezúttal nem került sor, a következő tájékoztató hétfőn lesz.

Nyitókép: Tóth Orsolya hadnagy, szakasszisztens az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinát készíti elő oltáshoz a Magyar Honvédség oltóbuszában Nőtincsen 2021. március 27-én. MTI/Kovács Attila
Forrás: Infostart.hu

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...