Napi adatok – 1141 új koronavírus-fertőzött, 11 halálos áldozat

Közel az egymillióhoz azok száma, akik már a harmadik oltást is beadatták maguknak.

1141 új fertőzöttet igazoltak (304-gyel többet, mint egy héttel korábban), ezzel a járvány kezdete óta összesen 831 866 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – derül ki a Koronavírus.gov.hu adataiból.

Elhunyt 11 többségében idős, krónikus beteg (egy hete ugyanilyenkor 6), így az elhunytak száma 30 341 főre emelkedett.

A gyógyultak száma jelenleg 790 127 fő (egy hét alatt mintegy két és fél ezren),

az aktív fertőzöttek száma pedig 11 398 főre emelkedett, bő kétezer-hatszázzal egy hét alatt.

742 koronavírusos beteget ápolnak kórházban (egy hete még csak 627-en voltak), közülük 113-an vannak lélegeztetőgépen, huszoneggyel többen, mint egy hete.

A beoltottak száma 5 916 769 (egy hét alatt számuk 13 ezerrel nőtt), közülük 5 689 371 fő már a második oltását is megkapta,

948 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették (a növekmény egy hét alatt 94 ezer).
Nyitókép: MTI/Rosta Tibor
Forrás: Infostart.hu