19.4 C
Budapest

Nem elég visszatekerni a kismutatót: Így készülj a hétvégi óraátállításra!

Dátum:

Végleg eltörölnék a szakemberek az óraátállítást.

A csaknem egy évszázada használatos téli-nyári időszámítás az emberek nagy részére komoly hatást gyakorol – tudta meg a Ripost dr. Pintér Ferenc meteogyógyásztól, a Meteo Klinika igazgatójától, aki elmondta, szerinte miért kellene végleg eltörölni az óraátállítást.

Dr. Pintér Ferenc
Fotó: Dr. Pintér Ferenc

„Az emberek többsége úgy gondolja, egy óra ide vagy oda nem nagy dolog. Pedig ez óriási tévedés! Ebben az időszakban jelentősen nő a halálozások száma, ahogy gyakoribb az infarktus és a sztrók kialakulása is” – hangsúlyozta.

Kórház beteg nő
Fotó: Pixabay (Képünk illusztráció)

A ködös idő is bezavar a biológiai óránknak

Nem is hinnénk, mennyire pontos a biológiai óránk. Az ébredés és az elalvás fázisai, a napi fényviszonyok váltakozása mind meghatározó. Ha ezek a megszokott napi ritmusunkhoz képest eltolódnak, azt bizony megérzi a szervezetünk. Erre pedig ez a mostani ködös idő, még rá is tesz egy lapáttal

– hívta fel a figyelmet az igazgató.

életmód,óra átállítás,hatása,szervezet,betegség,kialakulása
Fotó: Pixabay

Visszaüt az új időszámítás

A legérzékenyebbek akár 2 hétig is szenvedhetnek a megváltozott napi ritmusuk miatt. Általánosan 5-7 napra van szükségünk, hogy kikopjanak hétköznapjainkból az óraátállítás hatásai, de az sem ritka, hogy ez valakinél 10-14 napig is eltart

– hangsúlyozta dr. Pintér Ferenc.

életmód,óra átállítás,hatása,szervezet,betegség,kialakulása
Fotó: P / Pixabay.com (Képünk illusztráció)

Csökkenthető az óraátállítás káros hatása

Mit tehetünk annak érdekében, hogy mérsékeljük a téli időszámítással járó nehézségeket? – kérdeztük a meteogyógyászt.

Érdemes az óraátállításhoz képest néhány nappal korábban, fokozatosan elkezdeni az átállást! Feküdjünk le és keljünk fel minden nap negyedórával korábban, amit meghálál majd a szervezetünk. Így mire jövő szerdán újra munkába megyünk, kevésbé érezzük majd meg a téli időszámítást

– tanácsolja dr. Pintér Ferenc.

Minden 3. magyart megviseli az óraátállítás

A magyarok 35 százaléka rendkívül érzékeny a hirtelen időjárás változásra. Ráadásul számuk évről-évre folyamatosan nő. Mi több, ők az óraátállítás hatásaira is sokkal érzékenyebbek. Azok, akik egyaránt érzékenyek mindkettőre, még nehezebben tudják átvészelni ezt az időszakot, hiszen a két számukra negatív hatás felerősíti egymást. Emellett a mostani folyamatosan ködös idő is tovább nehezíti a helyzetüket.

A nyári vagy a téli időszámítás a nyerő?

A nyári és téli időszámítás évek óta tervezett megszüntetése is ezeken az új barikádokon vérezhet el. A Magyar Alvás Szövetség szerint az óraátállítás eltörlését támogató kronobiológiai érveket felülírhatják a jelenlegi energiabiztonsági és gazdasági szempontok.

Talán el kellene fogadnunk, hogy ilyen világkrízisek során a prioritások másként alakulnak, mint békeidőben. Mi mindenesetre azt szorgalmazzuk, hogy a döntéshozók vegyék figyelembe az emberek és a tudomány véleményét is

– hangsúlyozta a Ripost-nak G. Németh György, a Benyovszky Orvosi Központban működő Budapesti Alvásközpont igazgatója, aki szerint a mesterséges beavatkozás bioritmusunkba alvászavarokat, emiatt pedig rosszabb közérzetet, gyengébb teljesítményt, alacsonyabb koncentrálóképességet és csökkenő toleranciát eredményez.

G. Németh György, alvászavar, telihold, Magyar Alvás Szövetség, Budapesti Alvásközpont,
Fotó: G. Németh György

A felvilágosodott – és a nappali világosságot igen kedvelő – uniós polgárok többsége a nyári időszámítást preferálja, arra építve, hogy a korai sötétedést megelőző nappali világosság egy órával való megnövelésével nemcsak a hangulatunk, hanem a napi teljesítményünk is jobb lesz. A téli verzió hívei viszont a kora reggeli sötétség meghosszabbodása miatt tiltakoznak, mivel még az is előfordul, hogy a reggeli iskolai órakezdésre teljes sötétségben kerül sor egyes téli napokon. Feltéve persze, hogy a rezsinövekedés áldozatául eső iskolákban a leghidegebb és legsötétebb napokon is lesz oktatás.

Mit mond a tapasztalat?

A szakirodalom és a hétköznapi tapasztalat szerint a standard időszámításra való visszatérést könnyebb megszokni és az emberek nagyobb része jobban tud ehhez alkalmazkodni, mint a tavaszi átálláshoz. Ennek az az egyszerű oka, hogy ősszel egy órával ráérősebb napi beosztásra kell áttérni, és késni mindig könnyebb, mint sietni. A másik, ennél talán tudományosabb ok az, hogy a cirkadián ritmus eleve inkább egy kis késésre hajlamos, mint sietésre. Ezzel függ össze az a jól ismert jelenség is, miszerint az időzónák gyors átlépésekor fellépő jet-lag szindróma gyorsabban leküzdhető, ha ez a napirend késleltetésével jár és nem siettetésével.

 

Forrás, fotó: Ripost / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

 

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...