7.3 C
Budapest

Olyan rossz a helyzet Angliában, hogy már inkább könnyítenek

Dátum:

Eltörli az Angliába érkező utazók indulás előtti és az érkezés utáni kötelező Covid-tesztjét – feltétel, hogy az illető teljesen oltott legyen. Az indoklás szerint már olyan magas az országban a fertőzés aránya, hogy az intézkedésnek nincs túl nagy haszna.

Maga Boris Johnson brit miniszterelnök jelentette be, hogy helyi idő szerint péntek hajnali 4 órától már nem követelik meg az Angliába érkező, duplán oltottaktól vagy 18 éven aluliaktól az előzetes Covid-tesztet.

Az eddigi szabály az volt, hogy a belépéshez egy negatív rapid antigén vagy egy PCR-tesztre volt szükség. További követelmény volt egy, a második napon elvégzett PCR-teszt.

Az új rendelkezés hatálybalépésének időpontjától a két csoportba esőknek nem kell elszigetelniük magukat a második napi teszt eredményére várva, a hétvégétől pedig várhatóan magát a második napi PCR-teszt előírást is törlik. Helyette az olcsóbb, rapid antigén (angolul lateral flow) tesztet követelik majd meg, amelyet szintén a második nap végéig kell elvégezni és amely akár 15 perc alatt is kimutatja a fertőzést.

Az Independent című brit lap a hírről beszámolva megjegyezte: bár a bejelentés csak Angliára vonatkozik, valószínűleg a többi országrész, Wales, Észak-Írország és Skócia is bevezeti a könnyítést.

Az intézkedés furcsának tűnik annak ismeretében, hogy a január 4-i adatok szerint

napi 218 ezer az új fertőzések száma

a szigetországban. Grant Shapps brit közlekedési miniszter szerint azonban az omikron koronavírustörzs immár a legelterjedtebb variáns Nagy-Britanniában, ezért a kötelező tesztek „már nem arányosak” a helyzettel.

Az oltatlan utazók esetében marad a szabály: indulás előtt is tesztelniük kell magukat és az Angliába történő érkezés 2. és 8. napján is, miközben 10 napig kell karanténban ülniük.

Előzőleg utazási cégek lobbiztak a kormánynál hasonló érveléssel: a korlátozások nem hatásosak, most, hogy az omikron variáns már szabadon terjed a szigetországban.

Johnson miniszterelnök maga is közölte: a korlátozások már nem érik el a céljukat, miközben az indulás előtti teszt „sok utazót eltántorít, mert attól félnek, hogy külföldön ragadnak vagy hogy komoly extra költségekbe verik magukat”. Shapps közlekedési miniszter közben emlékeztetett:

a brit idegenforgalom tavaly 50 milliárd fontot vesztett, míg Ausztráliában az utazási korlátozások ellenére gyorsan megugrottak az omikronos esetek.

A The Telegraph című lap szerint az utazási cégek most a téli nyaralásra vagy síutakra indulók rohamára számíthatnak, mivel a könnyítéssel a családok több száz fontot spórolnak meg. „Üdvözöljük a lépést, épp a foglalások szempontjából fontos időszakban jön. Ez egy fontos lépés afelé, hogy megtanuljunk együtt élni a vírussal” – mondta a brit légi cégeket képviselő szervezet vezérigazgatója, Tim Alderslade.

Nyitókép: MTI/AP/pool Daily Telegraph/Geoff Pugh

Kapcsolódó hang

Péntektől nem kell teszt az oltottaknak Angliába belépéskor (Szvetnik Endre)

A hang itt érhető el!

Forrás: Infostart.hu

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...