6.6 C
Budapest

Országgyűlés: napirenden a veszélyhelyzet meghosszabbítása

Dátum:

Az Országgyűlés keddtől négynapos ülést tart. Az InfoRádió parlamenti tudósítója átnézte programot, amelyen több nagy jelentőségű törvénymódosítási javaslat is szerepel.

Az Országgyűlés plenáris ülése kedd délután egy órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd interpellációk következnek. A képviselők megtárgyalják, illetve megszavazzák az infotörvény tervezet módosítását, amely meggyorsítaná a közérdekű adatokért indított pereket.

A kormány ettől az előterjesztéstől is az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások lezárását, és az uniós támogatások megszerzését reméli.

„Az előttünk fekvő törvényjavaslat célja, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, az úgynevezett infótörvény az információszabadsággal összefüggő rendelkezéseit az információszabadság minél nagyobb fokú érvényesülése érdekében módosítsa” – mondta Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

A határozathozatal után azonnali kérdések lesznek, majd egy nemzetközi szerződést tárgyalnak, az ülés végül napirend utáni felszólalásokkal zárul. Az Országgyűlés szerdán, csütörtökön és pénteken is dolgozik. Szerdán reggel 9 órakor megemlékeznek a magyar jelnyelv napjáról, és ismét lesznek napirend előtti felszólalások. Sok minden más mellett napirendre kerül az Aranybulla napjáról szóló előterjesztés, valamint megvitatják az egyházi ingatlanokról, a csődeljárásról, a bürokráciacsökkentésről, és a paksi bővítésről szóló módosításokat.

Megvitatják azt az indítványt is, amely

felhatalmazza a kormányt a háborús veszélyhelyzet meghosszabbítására.

Emellett szó lesz a Nemzeti Környezetvédelmi Programról, a hulladékgazdálkodásról, a foglalkoztatásról, a mezőgazdaságról, a médiahatóság költségvetéséről és a magyar katonák koszovói missziójáról.

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Kapcsolódó hang

Országgyűlés: napirenden a veszélyhelyzet meghosszabbítása
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...