5.8 C
Budapest

Ötszörösére emelte a karantén az állásvesztési rátát

Dátum:

A segédmunkásokat súlyosan érintette a járvány hatására bekövetkező munkahelyvesztés, a távmunka az egyetemet végzettek számára volt leginkább elérhető.

Több mint egymillióan térhettek át a távmunkára a megváltozott munkaerőpiaci körülmények miatt a koronavírus-járvány első hullámának idején – írja a vg.hu a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) Közgazdaság-tudományi Intézete által kiadott Munkaerőpiaci tükör című évkönyvsorozat legújabb kötete alapján.

A kutatók szerint az érettségizettek 9–10, a főiskolát végzettek 37,4 százaléka, valamint az egyetemi diplomások több mint fele otthonról dolgozott a lezárások idején. A járvány és a karantén miatti foglalkoztatáscsökkenés sokkal nagyobb lett volna, ha bizonyos foglalkozásokban és ágazatokban a munkavállalók nem tudnak áttérni a távoli, az esetek túlnyomó részében otthoni munkavégzésre – mutattak rá.

Míg tavaly év elején a foglalkoztatottaknak csak a 2,6 százaléka dolgozott távmunkában, a második negyedévre 16,5 százalékra emelkedett az arányuk.

A válság a pályakezdőket és a már a munkaerőpiacon lévő tizenéveseket érintette a legsúlyosabban. A gim­náziumot végzett, de főiskola-egyetem nappali tagozatára nem járó népességben az átlagnál sokkal nagyobb, az egyetemet végzetteknél pedig jóval kisebb csökkenés volt tapasztalható a foglalkoztatásban – jegyzik meg a KRTK kutatói.

Míg a diplomás munkakörökben alkalmazottak több mint fele, a vezetők, ügyintézők, technikusok és irodisták nagyjából egyötöde dolgozott távolról, addig a fizikai munkásoknak csak az 1,7 százaléka tudott élni ezzel a lehetőséggel.

A kutatók szerint a koronavírus-járvány első hulláma idején bevezetett korlátozások, illetve a keresleti és kínálati oldali gazdasági zavarok a 2008–2010-es válságnál is súlyosabban érintették a munkaerőpiacot, részben ennek tulajdonítható, hogy

2020-ban a 2019-es szintnél ötször nagyobb volt az állásvesztési ráta.

A foglalkozások közül a segédmunkások állásvesztési aránya a legmagasabbak közé tartozott. Ehhez hasonlóan a kis létszámú telephelyeken vagy a kereskedelemben és a vendéglátásban az átlagnál nagyobb részben szűntek meg állások a járvány első hulláma alatt.

A válság erősebben sújtotta Budapestet, mint a vidéket.

Nyitókép: MTI Fotó: Mohai Balázs
Forrás: Infostart.hu

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...