7 C
Budapest

Ötven éve nem láthatott ilyet földi „legénység” – videó

Dátum:

Elküldte első fotóit a szerdán fellőtt Artemis-1 űrrakétával fellőtt Orion.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, magyar idő szerint szerda reggel 8 óra előtt útnak indult az Artemis-1 űrhajó, amely a NASA új Hold-programjának első missziója. Az ember nélküli küldetés főpróbája a későbbi, űrhajósokkal végrehajtott Holdra szállásnak. Most bábukat, LEGO-figurákat és plüssöket szállít az űrhajó.

Az Artemis-program célja, hogy még az évtized végén tartós és széleskőrű emberi jelenlétet alakíthassanak ki a Holdon. A program egyben felkészülés az első emberi Mars-misszióra.

Egyelőre minden rendben halad, az Orion űrhajó sikeresen levált a NASA új és rekorder rakétájáról, az SLS-ről (Space Lauch System) és úton van a Hold felé, hogy ott orbitális pályára álljon. A tervek szerint december 11-én fog visszatérni, 25,5 napos tesztrepülés után.

Útja közben magyar idő szerint szerdán már a Földre küldött néhány videót, amelyeken a bolygónk is látszik. Az első, közelebbi felvételen a Nap ellenfényében szürke gömbként „lebeg” a Föld, míg a későbbin már távoli, lenyűgöző, kékesfehér márványgolyóként fénylik a sötét világűrben. A NASA videójának narrációja szerint emberi űrutazásra alkalmas eszközből ilyet utoljára mintegy 50 éve, 1969-ben, az első Holdra szálláskor láthattak.

E videó utolsó pár másodpercében nyújtja a Föld a legszebb látványt, miután megváltozik a kamerakép fényerőssége.

A mostani, ember nélküli küldetést majd az Orion űrhajó már legénységgel végzett repülése követi, ami ugyancsak 25 nap hosszú lesz. A költségét 4,1 milliárd dollárra (mintegy 1650 milliárd forintra) teszik.

Az Artemis-1 holdrakéta kilövését idén szeptemberben az utolsó pillanatban többször is elhalasztották a kilövési folyamat közben észlelt műszaki hibák miatt.

Az Artemis-1 küldetéséhez magyar kutatók munkája is hozzájárult. A felbocsátott hordozórakéta orrkúpjában, a Hold körüli pályára álló legénység nélküli Orion űrhajón helyet kaptak az ELKH Energiatudományi Kutatóintézetben kifejlesztett dózismérők is.

A nemzetközi együttműködésben részt vesz többi között az Európai Űrügynökség (ESA), a német űrkutatási központ (DLR), az izraeli űrügynökség (ISA) és számos ország kutatói. Az Artemis-programon keresztül az Egyesült Államok a történelem legszélesebb és legsokszínűbb nemzetközi űrkutatási koalícióját építi – közölte az amerikai külügyminisztérium a sikeres fellövés után.

Nyitókép: Twitter/NASA
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...