16.3 C
Budapest

Retro: Garázda fiatalok végeztek egy rendőrrel a 47-es villamoson: a szolgálati fegyverét fordították ellene

Dátum:

Azt a szomorú hírt közölték 1988. november 5-én a IX. kerületi Rendőrkapitányság dolgozóival, hogy kollégájukat, a kétgyermekes Bukszár Tibort megölték. A rendőrgyilkosságot fiatalok követték el a 47-es villamoson, miután a garázda társaság tagjai megszerezték a rendőr szolgálati fegyverét, és egyikük agyonlőtte a főtörzsőrmestert, aki a helyszínen életét vesztette.

„Nem tudom, mi történt velünk. Megvadultunk, olyanok voltunk, mint az állatok – mondta csendesen a vizsgáló tisztnek a 18 éves P. Attila, alig néhány órával azután, hogy ő és társai súlyosan bántalmazták, majd egyikük három pisztolylövéssel halálosan megsebesítette Albertfalván, a Fehérvári úton Bukszár Tibor főtörzsőrmestert… Falkában támadtak a jogszerűen intézkedő Bukszár Tibor főtörzsőrmesterre, ütlegelték, rugdosták a civil ruhás rendőrt, aki a kötelességét teljesítette.”

Ezt a beszámolót a magyar Rendőr közölte 1988-ban a tragédiát követően. Az előzményekről azt írták, hogy egy baráti társaság tagjai november 4-én a Nagyvárad téri aluljáróban jöttek össze, hogy együtt múlassák az időt. A találkozóra pedig már nem mindegyik kamasz érkezett szomjasan. Közösen italoztak tovább, majd az útjuk során felszálltak a 47-es villamosra, ahol a fiúk fitogtatni akarták a lányok előtt a kickbox tudásukat a többiek hangos biztatása mellett verekedni kezdtek.

A balhé közben megjelent a rendőr

Ez még javában tartott, amikor Bukszár Tibor főtörzsőrmester felszállt a villamosra az albertfalvai kitérőnél. A rendőr nem is hagyta szó nélkül az elé táruló jelenetet, odalépett a társasághoz és közölte, hogy ha nem hagyják abba az ordítozást, akkor intézkedni fog. A kamaszok visszaszóltak a rendőrnek és közelebb léptek hozzá. Ekkor a főtörzsőrmester a szolgálati fegyverével egy riasztólövést adott le. A lövedék a villamos mennyezetébe fúródott. A lövés hallatán a fiatalok még inkább megvadultak.

Kicsavarták Bukszár Tibor kezéből a pisztolyt, majd ütötték és rúgták őt, ahol csak érték. A dulakodás közben a fegyver elsült, és a golyó az egyik garázda fiatal lábszárába fúródott. Az utolsó ökölcsapások egyikétől Bukszár a villamos hátsó peronjára esett. Az Építész utcai megállóhoz érkezve a villamosvezető kinyitotta az ajtókat, és ezt a pillanatot kihasználva P. Attila akkorát rúgott a felállni akaró rendőrbe, hogy az kiesett a villamosból.

Bukszár próbált feltápászkodni a földről, miközben elővette a szolgálati igazolványát, és elindult, hogy segítséget kérjen a vezetőtől. S. Attila a nyomába eredt és a főtörzsőrmester nyomába eredve három lövést adott le rá. Két lövés combon találta a rendőrt, egy pedig a mellkasát találta el. A golyó átütötte az igazolványát is. Bukszár Tibor a földre rogyott, és mielőtt segítség érkezett volna hozzá, a helyszínen életét vesztette. A Magyar Rendőr cikkében szerepel az is, hogy egy tanú szerint a fiatalok annyira kegyetlenek voltak, hogy a földön fekvő embert tovább rugdosták és ütlegelték.

Az átlőtt szolgálati igazolvány / Fotó: Magyar Rendőr - Arcanum

Az átlőtt szolgálati igazolvány / Fotó: Magyar Rendőr – Arcanum

Nyomozás és ítélet

A lövéseket leadó S. Attila és egyik társa D. Sándor elmenekült a helyszínről. Őket a Budapesti Rendőr-főkapitányság akció alosztályának beosztottjai a lakásukon fogták el. A többieket a helyszínről vitték el. A BRFK vizsgálati osztálya hivatalos személy sérelmére elkövetett erőszak és hivatalos személy sérelmére, hivatalos eljárás közben elkövetett emberölés alapos gyanúja miatt folytatott nyomozást ügyészségi felügyelet mellett.

Az egyik fiatal kihallgatása / Fotó: Magyar Rendőr - Arcanum

Az egyik fiatal kihallgatása / Fotó: Magyar Rendőr – Arcanum

A szolgálati fegyver nem került elő, mert azt S. Attila a XXII. kerületi Leányka utcai lakótelep környékén Dunába dobta, és aztán nem is találták meg. A korabeli sajtóban a nyomozásról megjelent, hogy két gyanúsított őrülten imádta a Rambo- és a Bruce Lee-filmeket. A gyilkosságért évekkel később S. Attila fogházban letöltendő hat év szabadságvesztést kapott, társait pedig 8-18 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

Bukszár Tibort 1988. november 21-én a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. A rendőrt a Magyar Népköztársaság belügyminisztere Bukszár Tibort hősi halottá nyilvánította, és előléptette alhadnaggyá. Bukszár Tibor családjának megsegítésére pedig a kollégák gyűjtést szerveztek, ami révén több mint százezer forint több gyűlt össze. Bukszár emlékére a Kossuth adó 1988. december 20-án este Rekviem egy rendőrért címmel sugározta Molnár Tamás dokumentum műsorát.

Bukszár Tibor temetése / Fotó: Magyar Rendőr - Arcanum

Bukszár Tibor temetése / Fotó: Magyar Rendőr – Arcanum

A megemlékezés-sorozat köszönhető volt annak is, mint ahogy Tóth Eszter Zsófia a Magyar Rendészet 2015/6. számában Bukszár Tibor halála — az utolsó rendőrgyilkosság a szocialista időszakban című tanulmányában fogalmazott, hogy ez a gyilkosság a rendszerváltás éveiben szimbolikussá vált. „Megjelenítette a lazuló közbiztonságot – bármi megtörténhet, még egy rendőrt is lelőhetnek a villamoson –, továbbá azt is, ahogyan a kádárista rendvédelem ‒ a közszeretetnek nem örvendő gumibotos rendőr alakja – a sajtónyilvánosság térnyerésével egyre emberibbé, sebezhetőbbé válik.”

Forrás: Arcanum

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...