12.9 C
Budapest

Sosem élt még annyi szupergazdag ember a Földön, mint most

Dátum:

Egyetlen év alatt majdnem a negyedével nőtt a szupergazdagnak számító emberek száma a világon a Credit Suisse svájci pénzintézet elemzése szerint, elsősorban a koronavírus-járványt követő gyors gazdasági fellendülés miatt.

A Credit Suisse a Guardian beszámolója szerint azokat számítja szupergazdagnak, akiknek a vagyona 50 millió dollár, azaz nagyjából 20 milliárd forint felett van. 2021-ben összesen 218 200 ilyen ember lehetett, ami 2020-hoz képest 46 ezres, két év alatt pedig több mint kétszeres növekedést jelentett. A kalkulációt végző egyik közgazdász, Anthony Shorrocks szerint még soha nem volt olyan év, amelyikben ilyen mértékű gazdagodást regisztráltak.

Itt találod a friss híreket hazánk – és a világ lényeges történéseiről, röviden!

A szupergazdagok elsősorban a járvány utáni gyors feltámadással, ezen belül is az ingatlanárak emelkedésével és a részvénypiacok erős teljesítményével jártak jól. Miközben azonban a legtehetősebbeknek kifejezetten jó éveik voltak, a szegényebbek milliárdjainak rossz volt az elmúlt időszak.

A dollármilliomosok 10 százaléka már Kínában él

A Credit Suisse szerint tehát 2021-ben tovább nőttek a vagyoni különbségek a világon. Pedig az emberiség összvagyona szintén gyarapodott, nem is kicsivel, majdnem 10 százalékkal. Az egy főre számított átlagvagyon elérte a 87 ezer dollárt, azaz a 35 millió forintot. Ez körülbelül háromszorosa a húsz évvel ezelőtti adatnak.

A legmagasabb tavaly is Svájcban volt az átlagvagyon, nagyjából 700 ezer dollár. Ha a mediánértéket nézzük, akkor viszont Ausztrália áll az első helyen, és Svájc csak a hatodik (az átlagban második Egyesült Államok pedig a mediánt vizsgálva a tizennyolcadik helyre csúszik le).

2021-ben összesen 62,5 millió dollármilliomos volt a Földön, több mint harmaduk az Egyesült Államokban élt. A második helyen Kína állt 10 százalékkal, aztán Japán, az Egyesült Királyság és Franciaország következett, mindhárman nagyjából 5 százalékkal.

Ha bővebben akarsz tájékozódni, olvass nálunk! Katt a linkre!

Sokan veszítették el a megtakarításaikat a járvány hónapjai alatt, és még többen lehetnek, akiknek most gondot okoz lépést tartani az élelmiszer- és energiaárak emelkedésével. Beszédes, hogy a leggazdagabb 1 százalék tovább növelte a részesedését az emberiség összvagyonában, 44-ről 46 százalékra.

Nyitókép: Roman Abramovics tulajdona, a nyolc emelet magas Solaris szuperjacht Montenegró partjainál 2022. máciusában   –   Szerzői jogok  Risto Bozovic/AP

euronews

Frisshireink.hu

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...