13.2 C
Budapest

Szigorúbb oltási igazolványos szabályok, rövidebb karanténidő – minden újdonság egy helyen

Dátum:

Fontos változásokat jelentett be a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely.

Nagyon gyorsan terjed itthon is az omikron variáns, a megbetegedések nagy arányát már ez a koronavírus okozza, és a következő napokban a megbetegedések számának jelentős emelkedésére számítanak – mondta Gulyás Gergely.

Ahogy arról már korábban is volt bejelentés, február 15-től csak oltással lesz érvényes a védettségi igazolás, ennek feltételeiről most részleteket is elárult a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A védettségi igazolvány tehát oltási igazolvánnyá alakul (mert a kormány álláspontja szerint az átesettség az omikron esetében már mást jelent, mint korábban), és csak akkor lesz érvényes ha valaki

  • megkapta mindhárom oltást (vagy Janssen esetében a második, ismétlőnek számító adagot)
  • két oltást kapott és a második dózist nem régebben 60 napnál.

A fenti szabályok a felnőttekre vonatkoznak, a gyerekeknél továbbra is a két vakcinaadag után jár oltási igazolvány.

A harmadik oltás és ezután az oltási igazolvány (a jelenlegi szabályok szerint) „nem jár le” akkor sem, ha az utolsó dózist hat hónapnál régebben kapta meg valaki. A negyedik oltást ugyanakkor bizonyos feltételekkel lehetővé teszik – az ezzel kapcsolatos bejelentésről itt írtunk.

Arra a kérdésre, hogy tervezik-e ismét bővíteni azt a kört, ahol megkövetelik majd az igazolvány létét, Gulyás Gergely sem igent, sem nemet nem válaszolt: „a kormány mindig az adott helyzetnek megfelelő döntést hozza meg”, mondta. Akinek nincs védettségije, jelenleg főként az 500 főnél nagyobb rendezvényekről van kitiltva, de van még néhány kisebb jelentőségű szabály is.

További bejelentés volt a Kormányinfón, hogy mivel enyhébbek a tünetek és gyorsabban is lezajlik a betegség omikronos fertőzés esetén,

a karanténidő is rövidül 7 napra, de 5 nap után tünetmentesség esetén negatív teszttel „szabadulni” lehet.

Iskolai szabályok: ha egy osztálynál megbetegedés történik, 5 napra csökken a karanténkötelezettség, de csak az oltatlanoknál, az oltottaknak nem kell karanténba vonulniuk.

A magyar lakosság egyébként 64 százalékban oltott, ez az európai sorrendben az utolsó harmad elejéhez elég – mondta Gulyás Gergely. Megjegyezte: a tünetek ellen minden itthon engedélyezett oltás védelmet nyújt.

Később kérdésre válaszolva elmondta: 5 napnál előbb negatív teszttel sem lehet a karanténból szabadulni, mert addig tart a vírus lappangási ideje. Nem akarták megszüntetni a karantén intézményét, mondta, hozzátéve, más európai országok sem élnek ezzel a gyakorlattal.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd
Forrás: Infostart.hu

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...